Tatár nyílzápor fenyegeti Budapestet

Image A múlt hét végén megérkezett a mongol világhódító, Dzsingisz kán örökségét és korát bemutató kiállítás anyaga Isztambulból Budapestre, a Magyar Nemzeti Múzeumba.

 

 

A kollekciót az isztambuli Sabanci múzeumból öt kamion szállította a Magyar Nemzeti Múzeumba, ahol a szakemberek már megkezdték a május 24-én nyíló nagyszabású kiállítás felépítését. Törökországban nagyon sikeres volt a vándorkiállítás, több mint 110 ezren tekintették meg - mondta el a múzeum főigazgatója az MTI-nek.

A tárlat a 12. századtól kezdve mutatja be a mongolok történetét, egyebek mellett vándorlásukat, az oszmán birodalommal folytatott harcukat, valamint a mongolok és a buddhizmus kapcsolatát. A több mint félezer kiállítási tárgyat magában foglaló kollekciót csaknem húsz - európai és mongol - múzeum anyagából állították össze. A tárlat egyebek mellett festményeket, aranykincseket, buddhista szobrokat, korabeli használati tárgyakat és írásos emlékeket vonultat majd fel. A kiállítást Isztambulon kívül eddig Bonnban, Münchenben és az ausztriai Schallaburgban láthatta a közönség.

A budapesti tárlat külön kiállítási résszel egészül ki, amely a tatárjárás korabeli Magyarországot mutatja be. Kovács Tibor elmondta, hogy a tárlathoz Mongólia is kölcsönöz műtárgyakat, így egy eredeti jurtát is felépítenek a múzeum kertjében. A főigazgató számításai szerint a közel százmillió forintba kerülő tárlatot több mint százezer látogató tekinti majd meg a Magyar Nemzeti Múzeumban.

 

Image  

Dzsingisz kán, eredeti nevén Temüdzsin (1162-1227) mongol uralkodó volt, aki egyesítette a mongol törzseket és 1206-ban létrehozta a Mongol Birodalmat. Előbb legyőzte a szomszédos népeket, majd kiterjesztette uralmát. Vazallusává tette az orosz fejedelmeket, a mongol hadak meghódították Perzsiát, Elő-Ázsiát, Koreát, Hátsó-Indiát, Indonéziát és Kínát, 1241-ben pedig betörtek Lengyelországba és Magyarországra is. A birodalom, amely az uralkodó halálakor a Fekete-tengertől a Csendes-óceánig terjedt, az utódok korában több részre szakadt, később teljesen szétesett. 

A kánt Mongóliában nemzeti ikonként tisztelik, a buddhista egyház a megvilágosodottak, vagyis a bódhiszattvák között tartja számon. Tavaly, a mongol birodalom alapításának 800. évfordulóján nagyszabású állami ünnepségeken emlékeztek rá. Nacagín Bagabandi mongol elnök 2005-ben, budapesti látogatása alkalmával jelentette be: támogatja Mádl Ferenc, akkori magyar államfő kérését, hogy a mongol államiság évfordulójához kapcsolódó Dzsingisz kán-kiállítás Magyarországra is eljusson.

(Múlt-kor/MTI) 

www.mult-kor.hu