Tánclépésektől kopik a dévai gyerekek cipője

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_1452914861_9518.jpgSok szeretettel köszönöm Ciceri Attilának a segítséget, a kitartó munkát, a vidám táncot mellyel megajándékozza a Szent Ferenc Alapítvány gyermekeit!! Köszönöm a program kitalálóinak, kivitelezőinek a támogatást, mely lehetővé tette ezt a szép emberformáló munkát! Gratulálok a gyermekeinknek, a fiataloknak, hogy nem a kispadról nézték, kommentálták a lehetőséget, hanem bátran éltek is vele!!  Bekapcsolódás, részvétel olyan szárnyai a kezdeményezésnek, mely magasba emeli a jó ötleteket, célba juttatja a szép álmokat!!
Farsang van, örömmel táncolnak, a gyermekeink, képesek nagyon jó hangulatú estet szervezni sőt szívesen résztvesznek, előadásokon, rendezvényeken, ha meghívást kapnak!!
Büszke örömmel,

Csaba t.
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága 2015. március 15-én írta ki a Petőfi Sándor Program ösztöndíjára való jelentkezést. Azon szerencsések közé tartozom, akiket kiválasztott az Államtitkárság és részt vehet a 9 hónapig tartó programban. A program célja, hogy az anyaország és a határon túl élő magyarság kapcsolatát, a diaszpórában élők magyarságtudatát segítse, erősítse. A fő tevékenységem a néptáncoktatás, de bármilyen hagyományőrző, közösségépítő tevékenységet is szívesen folytatok. Fogadó szervezetem a Szent Ferenc Alapítvány lett.
Mielőtt kijöttem Dévára nagyon keveset tudtam a Szent Ferenc Alapítványról. Sőt, azt mondanám, hogy semmit sem. Hallottam róla, de sajnos nem sokkal többet tudtam, mint amit a média sugárzott felém. Nagyon kíváncsian, kérdésekkel tele, félve ültem fel szeptember elsején a vonatra, és indultam el ezen a kilenc hónapig tartó úton. Mostanra sikerült belerázódnom az alapítvány mindennapi életébe, a gyerekek ritmusába. Pár nappal a 2015/2016-os tanév előtt megbeszélést tartottunk az alapítvány vezetőjével. Felvázoltuk egymásnak a terveinknek, lehetőségeinket. Nagyon nyitott és segítőkész volt a közös munkát illetően. A próbákat és a csoportbeosztásokat rám bízta. Tájékoztatott, hogy ugyan volt korábban tánccsoport, de pedagógus hiány miatt sajnos nagyobb fellépésekre, szereplésekre nem került sor.
Fontosnak tartotta, hogy a gyerekek önszántukból iratkozzanak fel a táncpróbákra. A megbeszélést követően beosztottam a próbaidőpontokat és felkerestem minden családot. Korosztály szerint 4 csoportban indult a táncoktatás. 1–2. osztályosok, 3–4. osztályosok, 5–6. osztályosok és a nagyok, akik 8. osztályosoktól a 12. osztályosokig egy csoportba járnak. Minden csoportban a korosztálynak megfelelően folynak a próbák. A fiatalabbaknál mozgásfejlesztéssel, ritmusjátékokkal, gyerekjátékokkal és alap ugrós lépésekkel ismerkedünk. A nagyobbak már tájegységekre lebontva tanulják a táncokat. Az 5– 6. osztályosok Dél-alföldi táncokat tanulnak. Először az ugrós alapjaival kezdtünk ismerkedni, majd azt követte a csárdás. Most nagyon szépen, önállóan tudják a tanult lépéseket egymáshoz kötni, improvizálni. A legnagyobbak moldvai és ugrós lépések tanulásával kezdték a tanévet. A tanult ugrós motívumokból készült is a szüreti mulatságra egy koreográfia A moldvai kötött szerkezete és könnyű lépései segítettek a csoportot összehangolni, alkalmazkodásra sarkalni. Próba elején bemelegítéssel és tréninggel fejlesztem mozgáskoordinációjukat és állóképességüket. Számos fellépésen, műsoron vettek már részt. Rendszeresen fellépnek az alapítvány vendégei, támogatói előtt, de többször szerepelnek a Téglás Gábor Elméleti Líceum műsorain is.
Most járok a program felénél. Nagyon sok tapasztalattal, élménnyel és értékes emberek szeretetével lettem gazdagabb. Jól érzem magam és örülök, hogy én is adhatok valamit ezeknek a gyerekeknek. Hiszem, hogy minden gyermekben ott van valahol mélyen a saját nemzetiségének gyökere, csak egy kicsit foglalkozni kell vele, hogy elkezdje kibontakoztatni a benne rejlő tehetséget. Később csak terelgetni kell, hogy ágait a helyes irányba növessze.
A program második felében is több eseményt szeretnék megvalósítani. Terveim között szerepel egy 5 napos tábor a körösbányai kolostorban, ahol a táncolás mellett különböző játékokkal csapatépítő versenyekkel bővítenénk emlékeink tárát. Május 28-án kerül megrendezésre az „Összetartozás napja” című rendezvény, ahol minden csoport bemutatná a tanévben elsajátított táncokat, illetve Magyarországról is hívnánk tánccsoportot. Az új esztendőben a táncolást újult erővel, lelkesen, együtt folytatjuk!
Ciceri Attila
nyugatijelen.com