Hetek óta nem találtam munkát magamnak, éhes voltam, fáztam és nagyon magányosnak éreztem magam.

Az éjszakák voltak a legnehezebbek, városokon kívüli ligetekben próbáltam pihenni, de mindig fölriadtam egy-egy vadállat üvöltésére, kutya ugatásra. Földön aludtam, pár szem száradt gyümölcs volt a táplálékom és vízhez olyan ritkán jutottam, hogy kezdtem elfeledni annak áldott ízét.

Kilátástalan volt a helyzetem, családom nem volt, házam leégett, munkaadóm elbocsátott. Minden okom megvolt a kétségbeesésre.

Kopogtam gazdagok kapuján, de elkergettek látván rongyos öltözetemet, mosdatlanságomat. Szegényebb házaknál adtak egy falat kenyeret, de nem volt szívem ott maradni és terhelni az amúgy is szükölködő családokat.

Vándoroltam, meztelen lábbal a nappali forróságban, dideregve az éjszakai hidegben. Már gondolataim is cserben hagytak, nem volt erőm a másnapra gondolni, mindig csak a jelenre, a követelőző gyomorra, az ínyemhez tapadt nyelvemre figyeltem. Így értem el

Tibériás tavát. Összerogytam a partján és minden ködbe veszett abban a pillanatban. Álmomban szörnyekkel viaskodtam, állandóan életemre törtek, kínoztak és kergettek. Karmaik között olyan voltam, mint az egér a macska fogságában. Tudtam, hogy nem valóság, amit átélek, de nem volt erőm fölébredni.

Aztán minden elcsendesedett, megszűnt a harc, elmúlt éhség, nem gyötört a szomjúság. Hűvös kéz érintette homlokom és nyelvemre pár csepp víz került. Ittam. Úgy áradt szét testemben a víz gyógyító ereje, mint tömjén illat Jeruzsálem templomában. Nem akartam fölébredni már, azt kívántam, hogy ennek a jónak ne legyen soha vége, örökké feküdjek így, fájdalom mentesen, hogy ne sírjak többé és minden gondom elszálljon.

Férfiak beszélgettek valahol, nem messze tőlem, öblös hangjuk megnyugtatóan hatott rám. Fülelni kezdtem és egyre gyakrabban hallottam egy nevet. Jézus. Aki meghalt ugyan, de feltámadt. Megjelent sokaknak és csodákat tett betegekkel, bűnösökkel. Éhezőket jóllakatott, szomorúakat vigasztalt. Ki lehet ez a Jézus? Miért beszélnek róla ezek a férfiak úgy, mintha ismernék őt? Vajon az én bajomra is segítséget adna, ha kérném tőle?

Kinyitottam szemem és láttam a tó vizét, ahogy békésen hullámzott, éreztem a szellő simogatását arcomon. Felültem. Valaki észrevett és megszólított:

-Mi van, gyerek, felébredtél? Jobban vagy?

Csodálkozva néztem a hang irányába, nem voltam én olyan gyerek, húsz éves voltam akkoriban. A hang tulajdonosa meglett férfi volt, erős karokkal, de szelíd szemekkel.

-Mi történt velem? Ki vagy, te, uram?

-Társaimmal itt találtunk, a tó partján, alig volt benned élet, lázasan vergődtél. Olyan betegnek látszottál, hogy megsajnáltunk és ápoltunk téged napokon keresztül. Hála az égnek, hogy kinyitottad a szemed! Én Péter vagyok és barátaimmal élek itt, a tó partján.

Szétnéztem és láttam még pár férfit, tűz mellett ültek, beszélgettek.

Éreztem, hogy jó lenne velük maradni, de vajon elfogadnak engem, a rongyost, a földönfutót?

Péter, mintha olvasott volna gondolataimban, így szólt:

-Itt van egy tiszta köntös, menj, fürödj meg a tóban, öltözz föl és gyere a tűz mellé.

Emgedelmeskedtem. A tó tiszta vize lemosott rólam minden piszkot és az volt az érzésem, hogy lelkem is gyógyulni kezdett. Valahogy nem féltem már a holnaptól, gondolataim kitisztultak és béke volt a szívemben.

A tűz mellett jó illat terjengett, halat sütöttek és nekem is adtak belőle.

Mennyei táplálék, annyi éhezés után! Mosolyogva nézték, hogy falom a húst, töröm a kenyeret és jókat iszok a kulacsból.

Elmondtam nekik, hogy milyen nehéz a sorsom, hogy nincs senkim és semmim és a jövőm milyen bizonytalan. Figyeltek rám. Egyikük, a galileai Kávából való Natanael megszólalt:

-Vagyonunk, pénzünk nincs, de nem szükölködünk. Ha igaz ember vagy, velünk maradhatsz. Mi sem tudjuk mi lesz ezután, de várunk egy jelre, hogy mi a dolgunk, ha akarod, társunk lehetsz.

Ha nem szégyeltem volna magam, táncra perdültem volna örömömben.

Minden bajom odalesz, éreztem, hogy életem most kezdődik igazán!

- Szolgátok leszek és bármilyen munkát elvállalok, ha veletek maradhatok!-kiáltottam.

- Szolgánk ugyan nem lehetsz, de barátunk igen!-felelték.-

Hallottál te Jézus Krisztusról? Aki értünk meghalt és föltámadt?

- Nem, de mondjatok el róla mindent-kértem őket.

Napokig meséltek nekem a názáreti férfiról, a Megváltóról, és szívem egyre jobban megnyugodott. Valami melegség töltött el, ha róla beszéltek és arcukat figyelve láttam, hogy minden igaz, amit mondanak.

Egy este, Péter halászni indult és a többiek is vele tartottak.

Hívtak engem is, de nem mentem, inkább a parton ülve vártam rájuk.

Ahogy a bárka eltűnt a messzeségben, egy férfit láttam közeledni. Nem szólt hozzám, csak leült mellém és rám nézett. Szeméből béke és szeretet sugárzott.

- Én is várom Pétert veled együtt- szólt.

Csendben ültünk a parton. Hajnal felé a bárka megjelent a tó vizén. A férfi fölállt és szólt a bárkán lévőknek:

- Fiaim, van valami ennivalótok?

Azok meglepetten felelték, hogy nincs, nem fogtak semmit.

- Vessétek vissza a hálót, a bárka jobb oldalán találtok majd halat-mondta az ismeretlen.

Amíg társaim a hálót kivetették, a férfi tüzet rakott és halat kezdett sütni. A tűz mellett kenyereket is láttam. Honnan volt mindez, hisz nem volt tarisznyája, üres kézzel jött? Nem értettem.

A bárkán János halkan megszólalt:

- Az Úr az!

A hályog lehullott szememről abban a pillanatban! Tudtam, hogy a férfi Jézus Krisztus, aki megváltotta a világot halálával, de még inkább feltámadásával. Soha nem éreztem ilyen nagy boldogságot, életem legszebb felismerése volt ez!

Társaim kivontatták a hálót a partra, százötvenhárom hal volt benne!

Micsoda fogás! Hetekig elegendő élelem, pazar lakoma!

Az Úr meghívta tanítványait vacsorára, frissen sült hallal, meleg kenyérrel kínálta őket. Távolabb álltam és figyeltem sóvárogva. Szerettem volna közéjük ülni, hozzájuk tartozni, másabbul, mint eddig. Szerettem volna tudni a titkokat, amiket ők, szerettem volna olyan tiszta és bűntelen lenni, mint ők. Jézus tudta, hogy ott vagyok, hozzám hajolt és megkérdezte tőlem:

- Akarsz-e a bárányom lenni?

Szólni nem tudtam, csak bólintottam. Kézen fogott, a tűzhöz vezetett és intett, hogy figyeljek, hallgassak. Hogyne figyeltem volna, annyi mindent meg kellett tanulnom! Olyan kicsi voltam, de nem is akartam én nagy lenni csak egy kicsit megváltozni, jobb lenni. Jézus háromszor megkérdezte Pétert, hogy szereti-e? Péter háromszor mondta, hogy szereti az Urat. Ekkor az Úr kijelölte Péter feladatát:

- Legeltesd nyájamat!

Attól a pectől kezdve Péter járta a világot, tanította az embereket, mesélt nekik Jézus csodáiról, ő maga is betegeket gyógyított és a Szentlélek erejével megszállott emberekből űzte ki a tisztátalant. Én is hozzá szegődtem és tanultam tőle imádkozni, jót cselekedni, tűrni és szenvedni.

Szívemben ott élt Jézus. Többé nem láttam őt színről színre, de tudtam, hogy velem van, életemnek minden napján, vezet és óv engem, mintha apám vagy anyám lenne. Félelmeim örökre elpárologtak, lakásom lett az Isten háza, eledelem a Fiú Teste, italom az Ő drága szent Vére.

Istentől azt kérem minden nap, hogy ne engedjen elszakadnin soha Tőle, hogy mindenkor tudjam teljesíteni az Ő szent akaratát és ne lankadjon a hitem.

Kolozsi Noémi Bernadette,
Kovászna