Teológián az első nagy leckét Jakab Antal püspök atyától kaptam. Több mint tíz évet ült börtönben, számunkra egy élő vértanú volt, és nála kellett a hét minden napján egyedül ministrálnom. Addig soha életemben nem ministráltam, sőt, hogy őszinte legyek, engem ezek a csipkés lebernyegruhákban való fontoskodások messzemenően irritáltak.
Mint Böjte Csaba, a névsor elején voltam,és mindjárt a tanév kezdetén beosztottak a főpásztorom mellé ministrálni.A püspök atya elkezdte latinul a szentmisét. Dominus vobiscum (az Úr legyen veletek),erre kellett volna mondanom, hogy Et cum spiritu tuo (és a te lelkeddel), de én csak lapoztam kegyetlenül a nagy misekönyvben.A püspök szépen, nyugodtan megvárta, míg kikeresem abból a hatalmas könyvből a választ, amit nagy nehezen felolvastam. Huszonöt évesen akkora stresszben voltam, hogy talán a nevemet se tudtam volna megmondani. Össze-vissza forgattam a misekönyvet, ő hagyta, majd türelmesen helyreigazította. Olvasni kellett az olvasmányt, hát… maradjunk annyiban,hogy a mennyei Atya hathatós segítségével valahogy a szentmise végére értünk. Meg voltam győződve, hogy ott véget is ért a teológiai karrierem. Meg fogják köszönni a jó szándékomat, és azzal pá.
A mise végén a püspök atya szépen letérdelt adorálni, ahogy minden mise végén szokott, hosszan imádkozott, aztán felállt,elindult, és mentében arra kért, hogy várjam meg. Valahonnan hozott egy szép érett narancsot, és a szemembe nézve komolyan ezt mondta:– Köszönöm szépen az asszisztenciát,várom holnap is.Mindig hittem, hogy nyugodtan, szép szóval lehet embert nevelni, de a főpap ezzel a gesztusával a pedagógiai irányvonalamat egy életre meghatározta. Mondanom sem kell, hogy egész éjjel tanultam a latin szentmise szövegeit, hétvégére nagyjából tudtam is. Hat évvel később Ő szentelt fel,ugyanabban a templomban, Gyulafehérváron.Tettével örökre beírta a szívembe,hogy nemcsak káromkodva, veszekedve,poroszos pálca lengetéssel lehet gyereket nevelni, hanem úriemberként, higgadtan,türelmes szeretettel is.
Anyánk , az Egyház kétezer év óta vallja, hogy a Jézus Krisztus által földre hozott eszmét a legcsodálatosabban, legszebben az Ő Édesanyja , Mária élte meg , Mária mindannyiunk példaképe. Mária meg tudja nekünk mutatni, hogyan is kell követni az Ő Szent Fiát .
Mi keresztények a megváltozott körülmények között kell a jókedvű hitet, a derűs reményt, a mindent legyőző szeretetet életbe tartsuk testvéreink szívébe!
Nem sirató asszonyok vagy levitézlett gyászhuszárok vagyunk, mi nem a világ végét várjuk, hanem Isten irántunk való szeretetének kiáradását!
Jézus, az általa tanított ima végén nem arra biztat, hogy elkeseredve fal felé forduljunk, hanem arra, hogy az Isten Országának eljöveteléért imádkozzunk és dolgozzunk! Ez a mi feladatunk most a karantén alatt is!
Keresztelő Szent János az Újszövetség első prófétája!! Nem a múltat siratja, hanem a holnapba néz, készíti az Úr útját, egyengeti ösvényét!! Milyen jó lenne ha kevesebbet foglalkoznánk a múlttal, és többet az előttünk álló jövővel!! Ma mindenki történész akar lenni, régi sebeket, fájdalmas sérelmeket emleget fel, pedig aki folyamatosan hátra néz, az jó nagyot fog esni!!
A jövő előttünk van, a világ bátor próféták után kiállt!! Krisztus, a keresztség szentségében a papi, a prófétai, a királyi hivatást akarja adni az Ő gyermekeinek!! A mi Urunk nem a gyász, a keserűség Istene, hanem az élet, a remény Hírnöke!!
Hagyjuk a halottakat a holtakra és mi fogjuk keményen az eke szarvát és nyomjuk határozottan a földbe, hogy életet adó barázdát hasítson a holnapnak!! Az embert önként ne dobja be a törülközőt, küzdjön a maga és a népe életért! A miatyánkban nem a világ végének várására bíztat Jézus Krisztus, hanem az Ő dicsőséges Országának az építését kéri tőlünk!
A tavaszt várva,
Csaba t.
2020.december 10
Evangélium
Abban az időben Jézus így nyilatkozott Keresztelő Jánosról: Bizony mondom nektek: Az asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki legkisebb a mennyek országában, nagyobb, mint ő. A mennyek országa Keresztelő János napjaitól mindmáig erőszakot szenved, és az erőszakosok szerzik meg. A próféták és a törvény Jánosig mindannyian ezt jövendölték. Ha tudni akarjátok, Illés ő, akinek el kell jönnie. Akinek füle van, hallja meg!
Isten végtelenül hatalmas és tiszta, az imádkozó ember tisztában van gyengeségével, kicsinységével, szinte megsemmisül, de ennek ellenére mégis vágyva vágyik Teremtője csodás, áldott jelenlétére!
Áldott Élő Nap, mely ha perzsel is, ha vakít is, mégis azáltal, hogy létét megtapasztaljuk, kimondhatatlan, túlcsorduló öröm tölti be a szívünket. Nekem ezek a csendes, imádságos percek adtak erőt a papi, szerzetesi élethez, és ezek a tiszta percek segítenek ma is át az élet minden nehézségén!
Ne féljünk az imádság csendes perceitől, merjük arcunkat, szívünket az ég felé fordítani, kitárni a szeretet Istene felé!
A kórházban imádkoztam, hogy újra béke legyen a testemben és a világban. Számomra a betegség azt jelzi, hogy valami nincs rendben odabent, negyven éve voltam utoljára kórházba, de most a sejtjeim és a velem élő mikroorganizmusok között nincs meg az összhang, a béke a harmónia.
Az emberi szervezet egy csoda, képes segítséggel magát helyreállítani, és a 37 billió sejtünk újra együtt tud élni egymásra figyelve szimbiózisban. A kórházi ágyban fekve arra gondoltam, mi emberek csak 8 milliárdan vagyunk e földön, ha az öntudatlan sejtjeim tudnak egymással közösségben dolgozni, akkor mi miért nem tudnánk békében együtt a szeretet és a béke országát építeni?
Szent Szűz a feljegyzések szerint egy indiánnak, Juan Diegónak jelent meg 1531 telén a Tepeyac dombon, az azték kukoricaistennő Tonantzin lerombolt templomának helyén, Mexikóvároshoz közel északra. A monda szerint aranyködbe burkolózó nő jelent meg, s arra szólította föl a férfit, hogy „menj a püspökhöz […] azt akarom, hogy templomot emeljenek e helyen!” Juan Diegónak nem hitt a püspök, s másnap a találkozás megismétlődött. Diego másodszor is elment a püspökhöz, aki ezúttal azt mondta, elhiszi, hogy a Szűzanya megjelent ott, ha hoz egy jelet. Diego ismét találkozott a Szűzanyával, aki felküldte a hegytetőre, ahol csodálatos módon az évszak ellenére nyíló rózsát talált. Ezen a helyen épült meg a Miasszonyunk-székesegyház, ahol máig őrzik Diego tilmáját (bő köpeny) amiben a rózsát Zumarraga püspök elé vitte. A találkozás emlékére minden évben december 12-én tartják a Guadalupei Miasszonyunk ünnepét.
Kilátás a Pogány havasokról! Emelkedjünk a sötétség főlé, ott mindig kék az ég!!
Szeretettel köszönöm Zsóka nevelőnek a szép képet,
Csaba t.
,,Nagypapa és nagymama összevesztek valamin, s nagymama annyira dühbe gurult, hogy nem szólt többet nagypapához.
Másnap nagypapa már teljesen megfeledkezett a vitáról, de nagymama továbbra sem figyelt rá, és nem is szólt hozzá. Tehetett a nagypapa akármit, nem tudta a párját kihúzni sértődött hallgatásából.
Végül is nagypapa hozzáfogott turkálni a szekrényekben és a fiókokban.
Miután ez így ment egy darabig, nagymama már nem bírta türtőztetni magát:
- Mi az ördögöt keresel? - kérdezte dühösen.
- Istennek legyen hála, megtaláltam! - mondta nagypapa hamiskás mosollyal.