1848-ban népünk kezébe vette a sorsát és belefogott egy nagy "életrendezési" programba!! Március 15. nem csak nemzeti ünnepünk, hanem a szabadság, az emberhez méltó élet utáni vágy emléknapja is. Baj lenne, ha ez a nap csak egy semmittevő munka szüneti nappá degradálódna. Gyermekeinkkel szabadon úgy döntöttünk, hogy ezen a szép ünnepen elzarándokolunk Világosra, megnézzük azt a termet, azt az asztalt ahol népünk 1849. augusztus 13-kán az erőszaknak engedve föladta a szabadság utáni küzdelmét, ahol az értelmes párbeszédet osztrák-orosz fegyverek belénk fojtották.
Ez a hétvége legyen a mi életünkben is az "életrendezés" ideje. Szeretettel látjuk mindazokat, akik e március 15-i zarándoklattal egybekötött hétvégi lelkigyakorlat során szeretnék átgondolni, újratervezni az életüket, lesz lehetőség itt a szükséges pályamódosításokat átimádkozni, akár egy lelki beszélgetés során meg is vitatni!!
Szeretettel csatolom a részletes programot,
Csaba t.
Világunk megoldásra váró gondja?!
Mindenfelé házak állnak lakok nélkül, és családok bolyonganak otthon nélkül!!
Klaus testvér szeretettel fogadott bennünket, még egy szentmise bemutatásához is engedélyt kaptunk a szentélyében!! Ebédlő asztalához is odakuporodtunk örömmel....jó volt a béke szigetén!!
Szeretettel,
Csaba t.
Isten megbocsát, szeretetével Magához öleli könnyes szemű, szepegő, bűnbánó gyermekét, de az életben Ő sem tud egy „reset” gombot nyomni, nem tud meg nem történtté tenni bűnöket, amelyeknek a hatásai tovább gyűrűznek.
Csaba testvér