A Szent György Lovagrend egy haranglábbal ajándékozta meg a Szent József szovátai gyermekvédelmi központot, a harangot Isten nevében Lázár Imre Székelyudvarhelyi harangöntő készítette! Gyermekeink nevében sok sok szeretettel köszönöm a nagylelkű adományt, mely ezentúl hiszem, hogy nagyon sokszor összefog hívni imádkozni, a jó Istent, és a nagylelkű adományozóinkat hálás szívvel dicsérni!!
Isten fizesse mindazok jóságát, kik gyermekvédelmi központjaink működését, fenntartását, szebbé tételét segítik,
Csaba t.
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány neveltjeivel együtt egy hét idejére visszautaztunk Szent László király idejébe. Erről az egy hétről láthattak egy műsort a Hitéletben.
1 Ahol szeretet és bölcsesség van, ott nincs sem félelem, sem tudatlanság.