Anyák napja Gyergyóditróban

2010. május 12-én a gyergyóditrói napköziben jeles nap volt, hiszen nagy lelkesedéssel és izgalommal készültek a délután 5 órai Anyák-napi ünnepségre. Az I-IV-es és az V-VIII-as nevelőnénik és gyerekek összefogtak, így - egy körülbelül egy órás -  ünnepséggel örvendeztették meg az édesanyjukat.

Szép számban össze is gyűltek a szülők és pontban 5 órakor felcsendültük a szebbnél szebb köszönő és édesanyát dicsőítő versek, énekek. Természetesen egy-egy vers elhangzása után egy-egy könnycsepp is megjelent a kedves anyukák, illetve nagymamák szemében.
A kicsik versei után egy kis nyuszis tánc következett, amit úgy a gyerekek mint a szülők nagyon élveztek.
A táncot követte a nagyok versei és énekei, majd egy kis modern-tánc, amit a nagyobb gyerekek majdnem teljesen önállóan tanultak be.
A műsor végén mindenki kerti virággal és egy kis saját kézzel ragasztott képeslappal ajándékozta meg az édesanyját, illetve a nagymamáját.
A kínálkodás sem maradhatott el a műsor után, hiszen a gyerekek kávéval, üdítővel és ropival tisztelte meg az egybegyűlteket.
Csatolva küldök néhány kedves képet a műsorról.
Szeretettel:
Bernadette