Tanévkezdés Parajdon, 2009- 2010

Szeptember 14-én reggel 9 órakor, a hagyományokhoz híven tanulók, pedagógusok, szülők, összekulcsolt kézzel adtak hálát Istennek a hosszú vakáció sok- sok áldásáért, örömeinkért, sikereiért.

Dicsértessék a Jézus Krisztus,

Békesség Istentől,

,,Vezess Jézusunk, veled indulunk, küzdelemre hív az élet.......,,

Szeptember 14-én reggel 9 órakor, a hagyományokhoz híven tanulók, pedagógusok, szülők, összekulcsolt kézzel adtak hálát Istennek a hosszú vakáció sok- sok áldásáért, örömeinkért, sikereiért.

Az elkövetkező tanévre kérték Istent, hogy a kézenfogás öröme ne hagyja el őket.

Együtt indulva, félretéve minden akadályt, kitartással fussák meg az előttük lévő küzdőtért.

A templomban így szólt az ige: "Annak okáért mi is, kiket bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félreértve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk lévő küzdőtért. Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégzőjére Jézusra."(Zsid.12,1-2)

A déli harangszóra, érkeztek gyerekeink, fény a szeműkben, mosoly az arcukon jöttek- jöttek.

Olyan jó volt velük együtt mesélni a nyári vakáció örömeiről, sok munka volt a nyáron, szüleiknek, nagyszüleiknek segítettek, az erdőkben jártak és gyermeki tiszta szívvel mesélik, hogy feltalálták a szépet, a csendet, amit a jó Isten teremtett meg nekünk minyájunknak, a sok szép mesében érezted a széna illatát, az erdő susogását a madárkáink csiripelését is, hát igen is Ők a gyerekek csiripeltek körülöttünk, és újra be bújtak szárnyaink alá a következő tanévre.

Nagy ebédre készülvén, kicsik, nagyok azért imádkoztunk, imádkozunk, hogy Isten Szent Lelke elvégezze a magvetést, hogy meggyőzze őket arról, hogy teljes mértékben Isten gyermekei lehetnek.

Mese hallgatás  volt és elemzés, gyurmamunka és rajzolás.

Futball meccsen is voltunk, mert focis fiúink is vannak és nekik drukkolni kell, kapjanak erőre.

A héten még nem volt sok tanulnivaló, de szereztünk sok- sok diót, vinettasütés (kék padlizsán), és zöldség eltevéssel  töltöttül nagyjából időnket.

Kérünk  a jó Istentől, egészséget, ismerőseinktől pedig sok- sok imát, hogy gyerekeink békében, szeretetben, Isten dicsőségére és az emberek örömére nevelhessük.
Szeretettel,

Kovács Ágnes- Parajd

 

{zoomcat catid=699}