Tiltott kastélyok – Keresdi Bethlenek

b_300_300_16777215_00_images_stories_Otthonaink_Vegyes_21558964_1413087545473624_6321532387354173894_n.jpgFilm egy várkastélyról a Kárpátokban, amelynek története tanmese is lehetne – ritka és erőt adó pozitív kicsengéssel. 

Keresdre nem könnyű eljutni, a dél-erdélyi falu szinte rajta sincs a térképeken. Keresdet – amint a név is utasít – meg kell találni. Ám a Bethlenek rejtőzködő várkastélyához vezető utak valójában kivezetnek az értelemből.
Az erdélyi főnemesség jóvátételi harcait nyomon követő filmsorozatunk újabb, ötödik részében olyan helyszíneket járunk be, amelyek mind a térség egyik legszebb várkastélyára irányítják a figyelmet. A reneszánsz Bethlen-udvarház a Déli-Kárpátok lábánál rejtőzködik, és olyan történelmi rétegek rakódtak rá, amelyek lehántása egyszerre jelent emlékezetpolitikai és sorstörténeti kihívást.
Keresdet fél évezredes fennállása alatt, 1945-ig nem ostromolta ellenséges had. Akkor azonban néhány nap alatt felprédálták a falusiak és a kommunista párt hivatásos fosztogatói. Aztán amit a tolvajok meghagytak, azt a romániai műemlékvédelem tette tönkre – de a vár mégis áll, s a 2014-es átvételi ünnep óta lassan megújul. A Bethlen családnak köszönhetően ugyanis nem lett belőle Drakula újabb várkastélya, ahogy azt román vállalkozók tervezték, hanem a Béke Háza Böjte Csaba vezénylete alatt.
A vár visszaszerzéséért indított jogi harc egyik „hadvezére”, Bethlen Anikó grófnő marosvásárhelyi otthonából irányítja a visszaszerzési manővereket. Ágyhoz kötött, gyógyíthatatlan beteg lett ugyan a második világháború végén – mégis hihetetlen lélekerővel szervezi ma is Erdély főnemesi világát. Több mint két évtizede küzd a Bethlenekért, a birtokokért és Keresd szétrabolt, majd mégis megmenekített kastélyáért.
Film egy várkastélyról a Kárpátokban, amelynek története tanmese is lehetne – ritka és erőt adó pozitív kicsengéssel. Műkincsrablókról és műkincsek megmentőiről, koncentrációs táborba zárt várúrról és ferences rendi embermentésről, gyülekezet híján összeomló templomokról és közösséggel belakott, újjászülető főnemesi házakról.

Szeretettel várunk minden látogatót a Béke Házában Keresden!! 
A részletek után lehet érdeklődni az alábbi címen:  <Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.>

 

Az NMHH Médiatanács és a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával.

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„Nagyon nehéz egy focistának is úgy küzdenie, ha minden félresikerült rúgására »fújolásba«, átkozódásba tör ki a nézőközönség. Aki a Himalája megmászása közben lecsúszik és összetöri magát, azt senki sem szidja, hanem segítenek nekik, hogy meggyógyuljon, talpra álljon. Ugyanígy, amikor a hívek azt látják, hogy a kezdő pap, de akár az idősebb is, botladozik, nem megy minden neki száz százalékosan, akkor ne a háta mögött kritizálják, ne lenézően beszéljenek róla, hanem imádságos szeretettel, jósággal álljanak mellé, segítsék mindenben, hogy társai tudjanak lenni az Isten országát építő munkájában.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2020. június 7. vasárnap, Róbert napja van. Holnap Medárd napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

A szeretetnek koncentrikus körei

A szeretetnek koncentrikus körei vannak, nekem is elsősorban a saját gyermekeimet kell jóllakatnom, utána következnek a többiek, de ez nem jelenti azt, hogy ember és ember között különbség lenne.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube