Csaba testvér: "azt szeretnénk, hogy Európa állampolgárai legyenek"

ImageBrüsszelbe látogatott Böjte Csaba. A ferences rendi szerzetes, aki Déván és más erdélyi városokban immár 13 éve veszi szárnyai alá a nehéz sorsú és árva gyerekeket, magyar képviselők meghívására látogatást tett az Európai Parlamentben, majd a Szent-Ferenc alapítvány javára rendezett jótékony célú hangversenyen vett részt.

Böjte Csaba európai parlamenti képviselőknek számolt be az erdélyi gyermekek érdekében végzett munkájáról. Mintegy száz nagycsaládot segítenek, 40 iskolaházat működtetnek, a 14 gyermekotthonban 700 gyermeket gondoznak. Csaba testvér az ő üzenetüket is elhozta Brüsszelbe. Cserébe európai értékeket, szavai szerint rendet, szellemi-lelki gazdagságot, toleranciát visz haza.
Böjte Csaba szerzetes hangsúlyozta: „A gyerekeknek a felmenői között egész Európa vértérképe megvan. Mi próbálunk minden gyereket, aki hozzánk bekerül megtanítani románul is, magyarul is, és azt szeretnénk, hogy hát ennek az új Európának állampolgárai legyenek.”
Böjte Csaba brüsszeli meghívói, Gál Kinga és Olajos Péter EP képviselő a személyes jelenlétet tartja elsődlegesnek. Úgy vélik, egy olyan karizmatikus egyéniség esetében, mint Csaba testvér, ez hatékonyabban szolgálhatja az ügyet, jelen esetben a rászoruló gyermekek segítését.
A dévai alapítvány egyébként tavaly az ötödik legnagyobb összeget kapta a magyarországi személyi jövedelemadók egy százalékából. Ebből kezdik építeni szombaton első anyaországi otthonukat Csobánkán, és a tervek között szerepel egy kárpátaljai központ létrehozása is.


Duna Tv
www.erdely.ma