V. Szeretet Napok Győrben

ImageA Győri Püspökség április 20. és 22. között immár ötödik alkalommal rendezi meg a Szeretet Napok című jótékonysági akcióját a Böjte Csaba által vezetett ferences misszió javára, ahol több száz gyermeket nevelnek.


 

 

 

 

A korábbi évek sikeres rendezvényei nagy segítséget jelentettek a rendezők számára. A szervezők az idei programot is úgy állították össze, hogy minél többen csatlakozhassanak a jótékony akcióhoz, például a gyermekek otthonukba fogadásával, a rendezvényeken való részvétellel, műtárgyak és tombola felajánlással, szponzorálással. A karitatív munkához már több étterem, cég, illetve magánszemély csatlakozott.

A rendezvények fővédnökei: Mádl Ferenc és felesége Dalma asszony.

A Szeretet Napok megnyitója április 20-án 18 órakor a győri bazilikában lesz, ahol a Liszt Ferenc Zeneiskola ad jótékonysági koncertet.

Április 21-én, 19 órától jótékonysági bált rendeznek művészeti árveréssel a Rába Szállóban. Fellép: Bede Fazekas Csaba.

A programokra jegyek a helyszíneken és az Egyházmegyei Hivatalban kaphatók.

Április 22-én 10-től 17 óráig szabadtéri fesztivált rendeznek a Széchenyi téren. A gasztronómiai és kulturális fesztiválon a szórakoztató színpadi programok mellett, finom ételek és házi sütik vására, valamint misebor-kóstoló Papp Endre szerkesztõ-műsorvezetõvel várja az érdeklődőket. A gyermekeket játszóház és kisállat-simogató várja.

A fesztiválon fellép: Ferencz Éva, Giovannini Kornél és Vargay Adrienn, a Kistemplomos Lovagok Zenekara, a Három ifjú magyar tenor, a Pannon Quartett, Szikora Réka, Szentgáthi Csaba, Derzsi György, a Tavaszi Szél Zenekar, a Kisalföld Táncegyüttes, Stepper Tibor, valamint az erdélyi gyermekek. Műsorvezetõk: Morvai Noémi és Banner Géza (Duna TV)

A Szeretet Napok április 22-én vasárnap este 18 órakor püspöki szentmisével zárul a győri bazilikában.

Adományokat örömmel fogadnak az alábbi bankszámlaszámra Dévai árvák megjelöléssel:

Egyházmegyei Szent Erzsébet Caritas Alapítvány

11737007-20529406

A Szeretet Napok médiatámogatója a Duna Televízió.

Fórás: Magyar Kurír

 

Image