Bővebben: Böjte Csaba füveskönyvérőlBöjte Csaba füveskönyve című, Örömhöz segítő gondolatok alcímet viselő, a füveskönyvek hagyományát folytató könyvét mutatták be a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét első napján, csütörtök délután négy órától a ferences kolostor refektóriumában. A moderátor, Szilágyi Szabolcs a beszélgetés elején kiemelte, hogy bár Csaba atya szóban elhangzott gondolatait Csender Levente író szerkesztette írott szöveggé, mégis a voltaképpeni író olyan diszkrécióval van jelen, hogy szinte eltűnik a szövegben.

Bővebben: A gonosz lélek csavart labdát szervál - Csaba testvér gondolatai a kísértésről Böjte Csaba testvérről több interjúkötet is megjelent már: a “Párbeszéd a végtelennel” című könyvben Karikó Éva többek között a Miatyánk egyik érdekes részére is rákérdezett. Vajon, mit jelent az, hogy “Ne vigy minket kísértésbe!”?

Bővebben: Böjte atya flashmobja Csíkszeredában… az elszakított magyarok érzései 2021-benErdélyi sajtóhírek szerint Böjte Csabát, a dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítóját a csíksomlyói búcsú alkalmával beoltják a csíkszeredai kórházban. Így válik teljessé az a ma már rendezvénnyé alacsonyodott csíksomlyói búcsú, amely egykor minden támogatás és színlap, reklámfelület nélkül a magyarság közös nagy ünnepe volt… ma már a támogatók logóját kitették a reklámoldalakra, mintegy falusi „fest” hirdetését.   

Bővebben: Átadták az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület díjaitBöjte Csaba OFM, Papp László és Szabó Ákos katolikus papok, valamint Nagy Éva Vera iskolanővér részesült idén kitüntetésben. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) idei díjkiosztó gáláját április 10-én tartották a kolozsvári alsóvárosi (kétágú) református templomban. A koronavírus-járvány miatt csak a díjazottak és az őket laudálók szűk köre volt jelen.