„Az isteni alázatnak kell a szemünk előtt lebegnie, amellyel Krisztus térdre borul Jeruzsálem falai előtt, sír, hogy »hányszor próbáltalak összegyűjteni titeket, mint kotlós a szárnya alá a csibéit, de ti nem akartátok« [Lk 13,34]. A pap az az ember, aki egész életét arra szenteli, hogy odatérdeljen Jézus mellé, megölelje és azt mondja neki: »Ne búsulj, ne sírj, nézd, itt vagyok, jöttem, segítek a fránya kiscsibéket összeszedegetni, szeretlek téged, számíthatsz rám!«” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Az újonnan induló generációk nem viszik tovább szüleik megalkuvásait , a felnőttek elvtelen kompromisszumait, a gyerekek lelkébe a diktátorok nem képesek beleírni maradandóan a saját bárgyú gondolataikat. Engem ez a felismerés reménnyel, örömmel tölt el . Az Igazságot keresztre lehet feszíteni , el lehet temetni, de megölni nem lehet, mert felvirrad újból és újból húsvét diadalmas hajnala.