„Az isteni alázatnak kell a szemünk előtt lebegnie, amellyel Krisztus térdre borul Jeruzsálem falai előtt, sír, hogy »hányszor próbáltalak összegyűjteni titeket, mint kotlós a szárnya alá a csibéit, de ti nem akartátok« [Lk 13,34]. A pap az az ember, aki egész életét arra szenteli, hogy odatérdeljen Jézus mellé, megölelje és azt mondja neki: »Ne búsulj, ne sírj, nézd, itt vagyok, jöttem, segítek a fránya kiscsibéket összeszedegetni, szeretlek téged, számíthatsz rám!«” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Kedves gyerekek, tiétek a szülőföldünk szép határa, barangoljátok be, gyűjtsetek áfonyát, gombát, fürödjetek a kristálytiszta hegyi patakokban, csodálkozzatok rá a sok szép tarka virágra, mi a legelőkön nő, fonjatok belőlük koszorút egymás fejére, és hangosan bátran énekeljétek velünk: "miénk itt a tér, mert mi nőttünk itt fel!!"