„Nekem minden gyerek olyan, mint egy csoda. Ha megtudnánk, hogy valamelyik poros pincéből előkerült egy eredeti Rembrandt-festmény, akkor az ország legjobb művészettörténészei, restaurátorai összeszaladnának, hogy megcsodálják, és bármennyire piszkos, szakadt a kép, megpróbálnák restaurálni, térden állva, fehér kesztyűben milliméterről milliméterre megpucolnák, és megtennének mindent, hogy előjöjjön az eredeti ragyogás, a színek, a formák szép csodája. Miért? Mert egy nagy művész, egy zseni alkotta. Hiszem, hogy a világ legnagyobb művésze, a jó Isten teremtette az embert, még az elhagyott utcagyermeket is.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Csodálom Mária kezdeményező erejét, a bajban, a kicsinyek melletti bátor kiállását. Figyel, határoz és dönt! Az angyal csak beszél Erzsébetről, nem küldi Máriát, de a Szűzanya tudja, hogy szükség van rá és útra kel segíteni hosszú hónapokra. Kánnában, a fiatal pár lakodalmán finom női érzékkel nem csak észreveszi a gondokat, hanem megoldást is keres, szinte kikényszeríti Szent fiától a csodát! Hihetetlen, de biztos a dolgában, hisz a szolgákat utasítja, hogy tegyék meg mindazt amit a fia mond nekik! Mária jelen van, a kicsik, a bajban lévők, az elesettek számíthatnak rá! Lourdesben a mindenkit beolvasztó Franciaországban egy kisebbséghez tartozó lenézett, tanulatlan lánykához szól olyan nyelven amelyik a hatóságok részéről megszűnésre volt ítélve... Mária a szegény rőzsegyűjtő lány által üzen a nagyoknak, és azok nagyon nehezen hallják meg az égből jövő kérést!