Jézus Szentséges Szíve!!
Alacoque Szent Margit (1647-1690) vizitációs nővér egy látomásában kapta az ünneplés mai formáját: Azt akarom, hogy Úrnapja nyolcada utáni pénteken az egész Egyházban Szívem tiszteletére ünnepet tartsanak Azoknak a nevei, akik az én isteni szívemet tisztelik és ezt az ájtatosságot az emberek között terjesztik, legyenek szívembe írva és én sohasem akarom onnan kitörölni azokat.
Az ünnepet XIII. Kelemen pápa 1765-ben jóváhagyta, 1856-ban IX. Pius pápa az egész Egyházba bevezette, majd XIII. Leó pápa 1889-ben elsőrendű ünneppé tette. Pünkösd után, a második vasárnapot követő pénteken ünnepeljük. Főünnep.
Jézus Szentséges Szívét engesztelésül felajánlott szentáldozással ünnepeljük. Milyen szép lenne, ha ezen a napon elvégeznénk a szentgyónást és áldoznánk szeretettel, bizalommal!! Ezért is, most pénteken június 12-én, 18.oo órától Tusnádfürdőn a helybeli katolikus templomban gyermekeinkkel egy szentmiseáldozatot mutatunk be, melyben Jézus Szentséges Szívének felajánljuk az elmúlt tanévet, az előttünk álló szép vakációt, a Szent Ferenc Alapítvány minden egyes gyermekét, munkatársát, nagylelkű támogatóját!!
Jézus Szíve - Szerető Szív legyen a mi példaképünk, lobogjon élő, éltető szeretet a szíveinkben, még ha rósz szóval, gyűlölettel át is döfték volna!!
Uram Istenem, szeretettel kérlek, add meg nekünk gyermekeidnek,
hogy rátudjunk csodálkozni a mindennapi létezés kis dolgaira.
Lássuk meg minden percben, az egymást követő, hullámzó pillanatok hátán felkínálkozó végtelen boldogság mozaik kockáit.
Segíts, szakítsd fel szívünket a túláradó jóságod ajándékainak befogadására. Nyisd fel szemünket a kis dolgokban rejlő csodák csodálatára! Szeretettel, Csaba t.
Lassan vége a tanévnek!!! Minden nap valahol búcsúztassuk az évet! Ma, június 9-én Háromszéken, Kézdialmáson fogunk Istennek és a támogatóinknak hálát adva tanévet zárni, az ünnepi szentmise 18.oo órától kezdődik a templomban!!
Köszönöm szépen mindazok jóságát, kik irgalmas szeretettel lehajoltak, lehajolnak a gyermekeinkhez!! Isten áldását kérem azokra, kik mellettünk álltak és segítettek a most záruló tanévben a gyermekeinken!! Hálás szívvel, Csaba t.