Bővebben: Pünkösdi királyválasztás CsíkszentsimonbanIstennek legyen hála szépen beindult Csíkszentsimon határában, a Szent László gyermekvédelmi központban a lovász képző szakoktatás. Már két éve a csíkszentmártoni szakiskolába járnak a nyolc osztályt végzett gyerekeink, hegyi farmerképző és falusi turizmus szakra. Az iskolával egyeztetve folyik a gyermekvédelmi központ udvarán a lovász képzés.
 
2015.május 25-én hétfőn, szeretnénk a kedves vendégeinknek a nagyra nőtt gyermekeink bevonásával egy vetélkedőt szervezni, amelynek keretén belül gyermekeink bemutathatnák felkészültségüket, ügyességüket vendéglátás, főzés, lovaglás területén.
 
Erre a pünkösd hétfőre nagy szeretettel meghívjuk diákjainkkal mindazokat akiknek a ló, a lovász képzés a szívügye! Szeretnénk egy kisebb vetélkedőt is szervezni ezen a napon, a székely lovászoknak! A cél kettős: azt akarjuk, hogy a felnőttek belássanak a mi oktatási központunk életébe, de azt is szeretnénk, hogy a gyerekeink az iskolapadból kilássanak a lovat szerető felnőttek világába! 
 
Program:
09.00 - szentmise a szentsimoni plébánia templomban, melynek keretén belül a keresztség szentségét szeretnénk kiszolgáltatni az otthon meg nem keresztelt lakóinak. 
 
11.00 - a gyermekvédelmi központban felnőtt fiatalok bemutatják tudásukat: lovász mustra, bemutató.
 
11.30 - felnőtt lovas vetélkedő.
 
13.00 - a végzős diákjaink szobáinak meglátogatása, az általuk megterített és feldíszített asztalok zsűrizése, elkészített eledelek megszemlélése és elfogyasztása! Ebéd után eredmény hirdetés! A Pünkösdi király és a legügyesebb végzős diákunk is 100-100 Eurót kap, de a jelenlevők nagylelkűen más díjakra is tehetnek anyagi javaslatot.

15.00 - Vidám, kulturális, sport program a Szent László kollégium udvarán.
Sok-sok szeretettel hívjuk kedves vendégeinket e szép ünnepségünkre. Minden kezdet nehéz, a születő Szent László központ hiszem, hogy lassan kiforrja magát és a most induló rendezvény hagyományt teremt, népünk életerejét, lendületét, bátorságát nem csak bizonyítani, hanem táplálni is fogja. Akár versenyzőként, akár nézőként, mindenkit nagy szeretettel hívunk és várunk Csíkszentsimonba, a Szent László gyermekvédelmi központunkba!

Szeretettel, Csaba t., Kolozsvári Tibi és a gyerekek

 

Ökumenikus bizonyságtétel a Szent Ferenc Alapítvány Szovátai Otthonából! Fiuk nagy szeretettel gratulálok, tartsatok ki a hitetekben!! 
Büszke örömmel megosztom a jó hírt, Csaba t. 
-----------------------------
Kedves Csaba testvér! Két nagyszerű fiam: Alpár meg a LeviBővebben: Alpár és levi!!, tegnap az egyik elsőáldozó a másik meg konfirmáló lett! Nagyon büszke vagyok rájuk! Isten segítse őket! Szeretettel küldőm a tegnap készült képet! Sándor Szovátáról!
 

Komoly célokat fogalmaztunk meg és tűztünk nagy bizalommal magunk elé!! Elkezdtünk építeni egy sport egyesületet, a Szeretet Bajnokai Klubot, melynek több szak ága is lenne és  remélem, hogy így a gyermekvédelmi központjainkból sok nagyszerű sportoló célba jutását támogatni tudjuk! 

 
A gyermek olyan mint a rántás, ha nem mozog akkor odaég, tönkre megy és ki lehet dobni!! Mozgásba kell tartani a ránk bízott életeket, ez minden nevelőnek, felnőttnek az elsődleges  kötelessége! Minden otthonunkban a kötelező edzések mellett, -  nem tagadjuk - szeretnénk az eredményes sportolókat nemzeti, nemzetközi dobogón látni! 
 
Szervezés alatt van a Sport Klub, most még minden képlékeny!! A jelenlegi, de a hajdani diákoktól is, akárcsak a kollégáktól, és a támogatóinktól is nagy szeretettel várunk ötleteket, segítséget, biztatást!!
Győzzön a Szeretet!! Csaba t. Bővebben: Győzzön a Szeretet!!

Bővebben: Gyermelynek hála és köszönet!Gyermelyi református templomban!! Isten fizesse a kedves vendéglátást és mind azt a sok finom tésztát, (laskát, ahogyan mi Erdélyben mondanánk) amit ebből a helységből kaptunk az elmúlt évek alatt!
Hálás szeretettel, Csaba t. 

Jó látni, ahogyan a belső tűz átjárja a fiatalokat, s az akarat erő lendületbe hozza a tunya testet!! Örömmel látom a gyermekeinket edzésben!! Mi pedagógusok bármit kitalálhatunk, ha a gyermekeink nem akarnak, nem vágynak többre, jobbra, akkor minden próbálkozás kudarcra van ítélve!! Ezért tartom sokra Horvát V László munkáját! Ez a nagyszerű ember elkezdett beszélni a gyermekeinknek a sportról, a mozgásról, arról, hogy mit hozhat ki az ember magából és a 1o perces előadásból három óra lett! A gyerekek szájtátva hallgatták, majd mindenki, még én is ott melegében csináltunk egy csomó fekvő támaszt!! A végén a kedves Laci bácsi is nyomott nyolcvanat, s csak azért ennyit, mert ő ugye nyolcvan éves!! És azóta, (tegnap volt a jubileumi 1oo nap) edzésben vannak a gyermekeink!! Futnak, szaladnak, sportolnak! Zajlik az élet Déván!! Május 3o-án Marosillyén lesz a nagy bemutatkozó, mire mindannyiunkat szeretettel meghívtak!! Én ott leszek, szeretettel várunk tégedet is, gyere törjünk ki a szürke mindennapok tespedéséből!
 
Szeretettel megosztok ezt a jó hírt, hátha a gyermekek lendülete, bátorsága bennünket felnőtteket is mozgásba hoz!! Csaba t. Bővebben: Marosillye 2o15 május 3o

Csíksomlyói Mária Kegyszobra ötszáz éves!! Érsek Balázs ötvös egy szép emlék érmet készített melyet a Csíksomlyón a búcsúban, a  Szent István Otthon udvarában is meg lehet kapni! Szeretettel várunk 2o15 május 23-án! Csaba t. 

 
Kép: 500 éves Mária szobor emlék érme!
balazs.ersek@gmail.comBővebben: 5oo éves Mária szobor!

Bővebben: LeánykérésVan egy kedves ismerősöm, hosszú udvarlás után egy este, több éves gondolkodást megszakítva a kedveséhez fordult, csak úgy az ágy szélén ülve, és megkérdezte a maga férfiúi tömörségében, hogy akarsz e a feleségem lenni? A lány talán élete leginkább vágyott kérdését hallotta, attól, akit a világon a legjobban szeretet és mégis egy nagyon határozott nemet mondott!! A fiú és a lány is elmondta szakításuknak a maga verzióját!! 
- Valaki hogy lehet ilyen flegma, nincsenek ennek a fa fejűnek érzelmei!! 
- Hisztis, minden nő ilyen!? 
 Mit is mondhatnák?!
 Tavasz van, a leánykérésekre igen alkalmas időszak! Úgy gondolom, hogy a csatolt kis film tudna adni néhány ötletet ahhoz, hogy egy leánykérés ne fulladjon kudarcba, hogy ne keljen egy szegény papnak éjszakánként imádkozni fiatal barátaiért!
 Szeretettel,
Csaba t. 
 
 

 

Bővebben: Örömötöket senki sem veszi el!!Napi evangélium – 2015. május 15.
Jn 16,20-23a

 

"...örömeteket senki sem veszi el többé tőletek." 

Olyan jó mikor valaki bátorít, vigasztal, erőt ad, de milyen csodálatos, amikor Jézus Krisztus szájából hallhatjuk ezeket a vigasztalást adó, érthető szavakat!! Az emberiség arany kora nem mögöttünk van, hanem előttünk! A világ nem boldog volt, valamikor a történelem során, hanem Isten kegyelméből az lesz!! Ezt az új világrendet kérjük az Úr imáját mondva Teremtőnktől, de keményen ezért is dolgozunk, hisszük, hogy jöjjön el Isten Országa! Az az Ország, ahol igazságban, békében élhetünk, ahol a szeretet és a jóság, azaz teremtő, jóságos Istenünk fog uralkodni, ahol örömünket már senki és semmi nem veszi el többé tőlünk!

Szeretettel, Csaba t. 

---------------------------------------------------------

 

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: Bizony, bizony, mondom nektek: ti majd sírtok és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Ti szomorkodtok, de szomorúságtok örömre fordul. Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az ő órája; de amikor megszülte gyermekét, már nem emlékszik gyötrelmeire, mert örül, hogy ember született a világra. Így ti is most szomorkodtok ugyan, de majd viszontlátlak titeket. Akkor örülni fog szívetek, és örömeteket senki sem veszi el többé tőletek. Azon a napon már nem lesz több kérdeznivalótok tőlem.