Az igaz, őszinte szó

aug15.jpgAz Egyház, ahogy a hős forradalmárok is, kezdetben az igaz, őszinte szó erejében bíztak,ennek sikertelensége láttán erőszakot is alkalmaztak, szembeszálltak az igazságtalansággal.
Elindult a gyűlölet, a harag, az ellenségeskedés, és nagyon nehéz a palackba visszadugni a kiszabadult szellemet.
Nemcsak a katolikusok és protestánsok között folyt a harc, hanem a különféle protestáns felekezetek között is, például a Szentháromságot tagadó protestánsok vezetőjét, Szervét Mihályt Kálvin küldte máglyára Genfben. A hatalom által a népekre erőltetett diktátum lehetetlenné tette a párbeszéd kialakulását.
Nagyon visszafogottan fogalmazok, ha azt mondom, hogy a nemes eszméktől vezérelt lovagok gyakorta lókötőknek bizonyultak: mintha megzabolázott indulataik széttörték volna a gátakat, és sokan esztelenül gyilkoltak, fosztogattak.

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

A szeretet lényege, hogy a másik emberre figyelek, kiüresítem önmagamat. Jézus Krisztus nem napi nyolc órára jött el az Égből, hogy közben félállásban a mennyei ügyes-bajos dolgokkal is tudjon foglalkozni a földi elintéznivalói után, hanem kiüresítette önmagát, hogy csak mi legyünk az Ő gondjai (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2026. augusztus 14. péntek, Marcell napja van. Holnap Mária napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

A lelkiismeret és vallásszabadság

A lelkiismereti és vallásszabadság jogos védelméből vallásháborúk törtek ki, melyek súlyos vérengzésekhez, igazságtalanságokhoz vezettek oda-vissza.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube