Azt szeretném...

aug23.jpgAzt szeretném, hogy én magam is, az egyházközségem is, a gyerekeim is, de az Egyházam is sokkal, de sokkal jobbak legyünk.
Biztos, hogy ezen a téren is hihetetlen távlatok vannak előttem is és az Egyház előtt is. Porból teremtett lényem nem szent, verejtékes erőfeszítéseimmel, folyamatos újrakezdéseimmel törekszem a végtelen felé.
Én is, te is, mindannyian úton vagyunk, és hiszem, hogyha egy kétezer évvel ezelőtt élt és vértanúhalált halt keresztény megismerné a mai társadalmat, a bűnösnek kikiáltott XXI. századot, azt mondaná, hogy nemhiába adtam az életemet a szeretetért, mert valóban hihetetlen utat tett meg az emberiség: Heródes nagyúri kedvében úgy döntött, hogy egy vidékről az összes kisfiút kiirtatja, kiküldte katonáit, akik elvégezték a véres munkát.
Dzsingisz kán úgy döntött, hogy lerohanja az akkori világot, népeket irtott ki gyökerestől, és senki nem tudta megállítani, míg betegségben meg nem halt.
Persze most is van bűnözés, és megtámadhatják az embert, de ma már olyan magától értetődő, hogy rá sem csodálkozunk, milyen nagy dolog, hogy nyugodtan utazhatunk Európában és a nagyvilágban anélkül, hogy rettegnünk kellene.








Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„Nagy kérdés, hogy mire épül egy kapcsolat, egy házasság. Ha az anyagi javak megszerzésére, a testi szépségre, a gyönyörökre, a reprezentálásra, akkor homokra épül. Ahogy telnek a hónapok, évek, előbb-utóbb jönnek a viharok, nekizúdulnak a háznak, és romba dönthetik: jön valaki, aki izgalmasabb örömöket tud kínálni, aki szebb, fiatalabb, kívánatosabb, aki érdekesebb e világi célokat tud mutatni, nagyobb jólétet tud nyújtani, és akkor könnyen le lehet térni a hűség és a szeretet útjáról.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2024. április 19. péntek, Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Miért van az, hogy....

Jézus Krisztus szenvedett Poncius pilátus alatt , megfeszítették, meghalt és eltemették
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube