Azt szeretném, hogy én magam is, az egyházközségem is, a gyerekeim is, de az Egyházam is sokkal, de sokkal jobbak legyünk.

Biztos, hogy ezen a téren is hihetetlen távlatok vannak előttem is és az Egyház előtt is. Porból teremtett lényem nem szent, verejtékes erőfeszítéseimmel, folyamatos újrakezdéseimmel törekszem a végtelen felé.

Én is, te is, mindannyian úton vagyunk, és hiszem, hogyha egy kétezer évvel ezelőtt élt és vértanúhalált halt keresztény megismerné a mai társadalmat, a bűnösnek kikiáltott XXI. századot, azt mondaná, hogy nemhiába adtam az életemet a szeretetért, mert valóban hihetetlen utat tett meg az emberiség: Heródes nagyúri kedvében úgy döntött, hogy egy vidékről az összes kisfiút kiirtatja, kiküldte katonáit, akik elvégezték a véres munkát.

Dzsingisz kán úgy döntött, hogy lerohanja az akkori világot, népeket irtott ki gyökerestől, és senki nem tudta megállítani, míg betegségben meg nem halt.

Persze most is van bűnözés, és megtámadhatják az embert, de ma már olyan magától értetődő, hogy rá sem csodálkozunk, milyen nagy dolog, hogy nyugodtan utazhatunk Európában és a nagyvilágban anélkül, hogy rettegnünk kellene.