II. János Pál pápa derűvel hordozta saját keresztjét, mindenkit vigasztalt. Bármerre ment avilágban, még a legkisebb ország földjét is leborulva megcsókolta.

Haldokolva is tudta azt mondani: „Ne szomorkodjatok, én derűs vagyok!”

Ha megnézzük a XX. század történelmének főszereplőit, pl. Hitler vagy Sztálin hiába voltak korlátlan hatalmú urak, tejben-vajban fürödhettek, mégis állandó rettegésben telt az életük.

A mai rocksztárokért, „felfújt” hírességekért hiába rajonganak sokan, sikoltozva szaladnak utánuk, az életük tele van botrányokkal, kiégtek, üresek, nem érzem bennük a boldogság pajkos jelenlétét. Sok gazdag, nagyhatalmú, tekintélyes vagy tudós ember élt a világon – és él jelenleg is -, akiket senki nem nevez boldognak.

Mindannyiunk vágya, hogy boldogok legyünk ezen a földön. Kevés ember boldog, és még kevesebb emberről ismeri el a világ, hogy tényleg jó úton járt, és valóban a boldogság felé tartott.

A szentek valóban boldogok. Nem azért, mert kényelemben, jólétben, körülrajongva éltek, hanem mert rátaláltak az örök boldogság forrására, Istenre. Az Ő tanításából merítve a szeretetet hősies fokon gyakorolták, fény járta át az életüket. A szeretet boldogságot ad. Az a boldog, aki jó, aki a nehézségek közepette is derűs.