Mit hoz a holnap? 2/2

jan16.jpgÉlni, virágba borulni, gyümölcsöt teremni jó az akácnak.
Erre született, ez létének célja és értelme. Világunkat nem az erőszak, nem a durvaság, nem az önzés vitte, viszi elébb, hanem a szelíd jóság, az önzetlen szolidaritás, a napfény, melytől kinyílnak a göcsörtös, tövises akácokon a virágok és az emberi szívekben az önzetlen jóság és a testvéri szeretet.
A tanárok, szülők, elöljárók szelíd jósága, tiszta szívük melege tudja a gyermekeket, fiatalokat, de a népeket és a nemzeteket is virágba borítani, az önzetlen jó cselekedetek édes nektárjának csepegtetésére késztetni. Durva akarattal, agresszív magatartással, furfangos manipulálásokkal nem lehet se a gyermekeket, se az embereket, se a népeket jobbá tenni. Csak egyetlen út áll előttünk nyitva: a szeretet útja. Minden más út zsákutca, mely nem vezet sehova. Ha lenne valahol egy kis rövidítő az erőszak poklán keresztül, akkor legalább nagypénteken Krisztus rálépett volna, de nem tette. Ő kitartott a szeretet útján nagycsütörtökön, nagypénteken keresztül a kereszthalálig, a húsvét hajnali dicsőséges győzelemig.
Kész vagyok egy-egy gyermekért, népünkért, nemzetünkért meghalni, de nincs az a délibábos, rózsás jövő, melyért kész lennék megverni egy gyereket, vagy mások vérét ontani.
A legnagyobb forradalom Jézus Krisztus szeretetforradalma! Bíznunk kell a szeretet mindent legyőző forradalmában.

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„Hiszem, hogy az emberekben több érték van, mint amennyi a felszínre jön. A sima tó felszíne alatt értékes, finom halak úszkálnak, még ha nem is látjuk őket. Merjük-e a magunk kis horgát belelógatni a tükörsima tó vizébe?” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2026. március 21. szombat, Benedek napja van. Holnap Beáta, Izolda és Lea napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Jézus is megírhatta volna

Jézus is megírhatta volna a szeretet himnuszát, de milyen szép, hogy ennek a dicsőségét, örömét átengedi Szent Pálnak. Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube