A sok jó...

aug11.jpgAz Egyház sok jót hozott létre, ami rendkívüli és korszakalkotó volt az adott korban:kórházakat, iskolákat alapítottak, a rabszolgaságot eltörölték, felkarolták a szegényeket, elesetteket...
Sok gazdag ember is megtért, és hatalmas adományokat adott a kolostoroknak, plébániáknak, hogy ezeket a szép célokat minél szélesebb körben meg tudják valósítani.
Templomokat építettek, és jogot formáltak arra, hogy ők mondják meg, ki lesz ott a plébános.
Ez addig nem is jelentett problémát, amíg tiszta szándék vezette a kegyurakat, de később már önző szempontok is közrejátszottak. Papnak lenni már nem volt veszélyes életforma, hanem biztos, jól jövedelmező, tekintélyes állás, ezért olyanok is szívesen választották ezt a pályát, akik nem Istentől kapták hivatásukat. Nem könnyű – bár nem is lehetetlen – tisztának maradni, ha valaki a hatalom közelébe kerül.
Az uralkodó csoportoknak egyre fontosabbá vált, hogy olyan vezetők kerüljenek püspöki rangra, sőt a pápai székbe is, akikkel jól tudnak együttműködni, ezért a püspöki kinevezés jogát újra és újra magukhoz ragadták, és saját, gyakorta alkalmatlan emberüket tették meg egyházi vezetőkké. Ezért fordulhatott elő, hogy formailag egyszerre több pápa volt hivatalban – persze a „bitorló” nem számított Isten kiválasztottjának, mint ahogy a házba betörő garázda sem számít tulajdonosnak.

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„Valljuk be őszintén, az egyház tanítása sokak számára kellemetlen és kényelmetlen, mert arról szól, hogy térjünk le az önzés útjáról és válasszuk a szeretetet. Az ilyen szavak sokak fülét nem csiklandozzák, sőt haragra gerjesztik. Jézus szavait sem mindenki fogadta kitörő lelkesedéssel.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2026. április 6. hétfő, Vilmos és Bíborka napja van. Holnap Herman napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Örömét leli a földi életben

Mielőtt rátérnénk a Hiszekegy következő pontjára, Krisztus szenvedésére, jó lenne arról a közel harminc évről is beszélni, amelyekről az evangéliumok hallgatnak.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube