A Szentírás mondja

nov26.jpgNem csupán gondolati lények vagyunk, hanem test és lélek. Jézus mondta: „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készít, akik őt szeretik.” [1Kor 2,9]
Ugyanazt a szót használja, mint amivel leírja azt, hogy a világot Isten teremtette.
Olyan szép, ahogy a Szentírás mondja: „Az egész teremtett világ sóvárogva várja istengyermeki méltóságának kiteljesedését.” [Róm 8,19] Nem azt mondja, hogy az ember világa, hanem az egész teremtett világ. Ez a világ, amelyben élünk, meg fog dicsőülni. „Örök szeretettel szeretlek” [Jer 31,3] – mondja az Isten. Ebben benne van mindaz, amit szeretetből megalkotott – ezt a gyönyörű tájat, az erdélyi Hargitát, bérceket nem söpri el a Föld színéről, hanem megdicsőíti, az örökkévalóságnak megőrzi. Ha megteremtette a kiskutyát, a bárányfelhőt, a naplementét, akkor valamilyen módon mindezt szereti, akarja, és valamilyen módon mindez meg fog dicsőülni.

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„Hiába ülök ábrándosan a Balaton közepén egy hajóban, és várom, hogy a szél majd a partra repít, ha nem tartom készenlétben a vitorlát, hogy a fuvallat belekaphasson, nekifeszüljön, és vágyaim felé repítsen. Ha kitartóan tesszük Isten akaratát, s így egyre jobban átadjuk életünket neki, akkor Ő mind jobban átveszi lelkünk vezetését.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2026. március 17. kedd, Gertrúd és Patrik napja van. Holnap Sándor és Ede napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Mivel indította útra a mennyei Atya?

Mivel indította útra a mennyei Atya Szent Fiát, mit ajándékozott Neki?
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube