2025. január 13-án hétfőn, 18 órától Budapesten, a Bosnyák téri templomba szentmisét fogunk tartani! Hálát szeretnénk adni mindazért a támogatásért, amit a moldvai és az erdélyi gyermekek a nagylelkű barátoktól kaptak az elmúlt években.
Ma egy felejthetetlen zarándoklaton vettünk részt, ahol közel 50 hívő testvéremmel együtt indultunk el a hegyek felé, szívünkben a hit és a remény lángjával Isten irgalmasság kápolnája felé az Egyes kőre!
Bevezető gondolatok - Exodus: - 2025 szentév: "Ezek Izrael fiainak nevei, akik Jákobbal Egyiptomba mentek. Mindegyikük a háza népével együtt ment: Rúben, Simeon, Lévi, Júda, Isszakár, Zebulon, Benjamin, Dán, Naftali, Gád és Áser. Azoknak a száma tehát, akik Jákob ágyékából származtak, összesen hetven volt; József azonban már Egyiptomban volt. Amikor aztán meghalt ő, minden testvére és az egész nemzedék, Izrael fiai tovább szaporodtak, és úgy megsokasodtak, mintha a földből sarjadtak volna. Annyira népesek lettek, hogy megtelt velük az ország."
Kivonulás könyve 1,1–7
Istennek hála régi kollégákkal, kirepült gyermekekkel kezdhettem az új évet, ma 18.00 órától a szentmisében együtt imádkozunk, együtt kérjük Isten áldását mindazokra akikkel a Szent Ferenc Alapítvány otthonaiban együtt éltünk, dolgoztunk.
Szeretettel hívjuk és várjuk moldvai magyar testvéreinket, a keresztszülőket, támogatóinkat, barátainkat és mindenkit Csaba testvér hálaadó szentmiséjére, amelyet a moldvai magyarokért mutat be hálaadással a 20 éves keresztszülő-mozgalomért.
A forrás önmagában víz nélkül csak egy gödör, egy seb a föld hátán, de ha felfakad és csordogál belőle a víz, akkor áldás, ajándék embernek, állatnak, de még a növényeknek is. Az ember is lehet forrás, ha szavaiból, élete munkájából szépség, jóság, igazság fakad, ha a világnak alázattal szentséget ajándékoz.
"Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be."
December 31-én, az év utolsó napján,18.00 órától Szászvároson, 23.00 órától Déván fogunk hálát adni a jó Istennek a 2024-es év minden ajándékáért, de a mindennapi keresztekért is!
Bővebben: Sikerekben gazdag boldog új évet minden jótevőnknek!
- A 2025-ös Szent Év
- Találatok: 627
Ferenc pápa megnyitotta a szent kaput, hogy elindítsa a 2025-ös szentévet
A 2025-ös szentév, amelynek témája a remény és a bizalom, azzal kezdődött, hogy a pápa megnyitotta a szent kaput a Szent Péter-bazilikában, miközben Róma fokozott biztonsági intézkedésekkel és folyamatos felújításokkal készül 30 millió zarándokra.
Bővebben: Ferenc pápa megnyitotta a szent kaput, hogy elindítsa a 2025-ös szentévet
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„Nekem minden gyerek olyan, mint egy csoda. Ha megtudnánk, hogy valamelyik poros pincéből előkerült egy eredeti Rembrandt-festmény, akkor az ország legjobb művészettörténészei, restaurátorai összeszaladnának, hogy megcsodálják, és bármennyire piszkos, szakadt a kép, megpróbálnák restaurálni, térden állva, fehér kesztyűben milliméterről milliméterre megpucolnák, és megtennének mindent, hogy előjöjjön az eredeti ragyogás, a színek, a formák szép csodája. Miért? Mert egy nagy művész, egy zseni alkotta. Hiszem, hogy a világ legnagyobb művésze, a jó Isten teremtette az embert, még az elhagyott utcagyermeket is.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
