- Csaba testvér levelei
- Találatok: 2262
Készüljünk Megváltó Krisztusunkkal való budapesti találkozóra!
Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szervező bizottságának sajtóreferensével Zsuffa Tündével és néhány munkatársával, útra kelünk Erdélyben és meglátogatunk néhány helységet. Vendégeink azért jönnek, hogy beszéljenek a mi Urunk Jézus Krisztus áldott szentségi jelenlétéről az Oltáriszentségről, és annak tiszteletére szervezett budapesti nagy találkozóról. 2020 szeptember derekán szervezett találkozóra mindannyiunkat szeretnének meghívni. Sőt azt szeretnék, hogy az idén elsőáldozásra készülő gyerekek Budapesten járuljanak első szentáldozásukhoz. Fontos lenne tudni, hogy körülbelül hányan lennének akik az idén Budapesten akarnak elsőáldozók lenni? Hányan készülünk az Eucharisztikus Kongresszus találkozójára?
Bővebben: Készüljünk Megváltó Krisztusunkkal való budapesti találkozóra!
Századunk egyik legnagyobb problémája, hogy rengeteg a válás.
Ha valakinek a házába bemegyek és onnan valamit elemelek, azért büntetés jár. Ha ecsábítom, megszöktetem valakinek a házastársát, ami a legdrágább kincse, az nem számít lopásnak.Pedig mennyi kellemetlenség és bonyodalom származik belőle. Boldog az az ember, aki tiszteli, becsüli a házastársát és nem nyújtja ki a kezét másé felé. A Keresztény Tanösvényen a kilencedik parancsolathoz érkeztünk.
Bővebben: XIX. Hét, 9. Parancsolat: Felebarátod házastársát ne kívánd
- Csaba testvér elmélkedései
- Találatok: 2445
Lelkigyakorlat Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhelyen - 2020
Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhelyen érted is imádkozunk a lelkigyakorlatunk során...
Kisebb testvéred,
Csaba t.
Bővebben: Lelkigyakorlat Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhelyen - 2020
Házszentelés a Szent Ferenc Alapítvány dévai családjainál
Bővebben: Házszentelés a Szent Ferenc Alapítvány dévai családjainál
Nagyon sok erőszak, agresszió van a mai gyerekekben, a fiatalokban -
A nagy kérdés, hogy lehet legyőzni a bennünk lévő türelmetlenséget, az agresszív hajlamokat??
Ezt a kérdést próbáltam körüljárni a 2020 január 13-i elmélkedésben!!
- Keresztény Tanösvény
- Találatok: 3836
XVIII. Hét, 8. Parancsolat: Ne hazudj és mások becsületében kárt ne tégy
Boldog az az ember ki meri tudja vállalni önmagát, ki nem hazugságokba, képmutatásba gabalyodva botladozik az élete útján!!
Szeretettel,
Csaba t.
Bővebben: XVIII. Hét, 8. Parancsolat: Ne hazudj és mások becsületében kárt ne tégy
A közvetlen eutanázia – amikor egy terhessé, feleslegessé vált élettől akarnak megszabadulni, ezért valamilyen orvosi beavatkozással, gyógyszerrel véget vetnek neki – elfogadhatatlan.
Boldog akarsz lenni? Ne lopj, mások anyagi, szellemi, lelki javait ne rongáld meg, ne tulajdonítsd el és boldog leszel!! Az anyagi javakkal való viszonyunk tisztázása nagyon fontos, mert a kapzsiság, a mohóság, a bírvágy elűzi a boldogságot, a békét az életünkből!! Ezekről a gondolatokról szól a Keresztény Tanösvény XVII elmélkedése!!
Szeretettel,
Csaba t.
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„Nagyon sokszor azt tapasztalom, hogy az anyagi gondoskodást túlhangsúlyozzák. Nem akarom lekicsinyelni a pénz fontosságát, de nem lenne szabad az első helyre tennünk. Népünk nagyjai közül sokan nagy szegénységben nőttek fel. […] nem a híres, sok-sok szemléltetőeszközzel felszerelt iskoláktól és a talicska számra behordott játékoktól váltak értelmes, értékes felnőttekké, hanem a családi szeretet életadó melegétől, a jóságos édesanya, édesapa folyamatosan dolgozó, példaadó jelenlététől és néhány falusi, egyszerű tanár emberséget és műveltséget adó oktatásától.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre

Egy új világ nyílik ki, amelyről én csak hümmögni tudok, de amely biztosan hihetetlenül szép.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Torontó