"Több száz keresztény és muszlim gyermek gyűlik össze október 6-án Aleppóban és egész Szíriában, hogy azért imádkozzanak, legyen vége a háborúnak, az erőszaknak, és köszöntsön béke az országukra. A ferences atyák kezdeményezéséről Butrosz Marayati örmény katolikus érsek adott hírt.
Gyimeshidegségen, 18.30 órakor kezdődő szentmisénkben, fogjuk a kedves munkatársaimmal ünnepelni Szent Ferenc Tranzitusát!
Istennek hála okt. 2-án Tusnádfürdői Szent László Otthonban is megvolt a tanévnyitó szentmise!! Mivel ezen a szép napon az őrzőangyalunkért imádkozunk, ezért a szentmise elmélkedésében is a gyermekeinket arra biztattam, hogy a názáreti Mária példájára ők is, mi is merjünk csendben négyszemközt maradni Isten drága ajándékával, a személyes, élő, őrzőangyalunkkal és elbeszélgetni vele!!
Szeretettel küldjük a Remény emberei ötödik adását, amelyben Tarsoly Mátyást mutatjuk be nézőinknek. Matyi 1993-ban került a Dévai Szent Ferenc Alapítványhoz és ő az egyetlen gyerek aki Szent Ferencet követve szerzetessé lett. Fogadjátok nagy-nagy szeretettel a REMÉNY EMBEREI című adásunkat.
Márton Áron (Csíkszentdomokos, 1896. augusztus 28. – Gyulafehérvár, 1980. szeptember 29.) az erdélyi katolikus egyházpüspöke.
Ülök az erdőben, nézem a fákat, a nővényeket, látszólag minden szép, békés, nyugodt, pedig egy véres csatatéren vagyok! Itt minden, de minden küzd a létéért! Amelyik fa, bokor alul marad, az fölött a nagyra nőtt siheder fenyő kiterjeszti az ágait és a napot, a fényt magához ragadva megfojtja a lemaradó fácskákat. Itt nincs irgalom, a létért mindenkinek küzdenie kell, s az aki alul marad, az elveszik!
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„Nekem minden gyerek olyan, mint egy csoda. Ha megtudnánk, hogy valamelyik poros pincéből előkerült egy eredeti Rembrandt-festmény, akkor az ország legjobb művészettörténészei, restaurátorai összeszaladnának, hogy megcsodálják, és bármennyire piszkos, szakadt a kép, megpróbálnák restaurálni, térden állva, fehér kesztyűben milliméterről milliméterre megpucolnák, és megtennének mindent, hogy előjöjjön az eredeti ragyogás, a színek, a formák szép csodája. Miért? Mert egy nagy művész, egy zseni alkotta. Hiszem, hogy a világ legnagyobb művésze, a jó Isten teremtette az embert, még az elhagyott utcagyermeket is.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre

Ablak a végtelenre Android-on
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Kölni dóm