Akárcsak a szántóvető ember, aki a tavaszi munkálatokat befejezve gyönyörködik a májusi esőben, az ég felé törő, szélben ringó búzatáblában, én is a napokban, a zarándoklat alatt hátradőlhettem, mert az évek alatt felnőtt gyermekeink, kollégáim nagy szeretettel, hozzáértéssel fogadták, gondozták a Dél-erdélyi látogatóközpont zarándokait.
Bővebben: Dél-erdélyi Látogatóközpont! A Remény Zarándokútja!
A nagy Isten mielőtt egyetlen csodát tett volna, vagy egyetlen tanítást megfogalmazott volna, mert, akart évekig gyermekként együtt játszani, örömmel együtt lenni a názáreti gyermekekkel. Ez a bizakodó, barátkozó, örömmel együtt játszó, vidám gyermeki lelkület, nagyon hiányzik az életünkből. Jézus mint felnőtt tanító is jöhetett volna közénk, de Ő jónak látta, hogy hosszú évekig gyermekként, a gyermekek között éljen. Sőt világosan megmondta: „Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába."
Mt 18,3
Bővebben: A kacagó, vidám Gyermek Jézus, Isten gyönyörű arca!
„Bizony, bizony, mondom nektek: Ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz."
Jn 12,24
"Uram, követlek téged, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.” Jézus így válaszolt: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.”
Ezek az evangélium igéi."
Lk 9,57-62
"jött egy arra lakó kánaáni asszony, és kiáltozva kérte: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávid fia! A lányomat kegyetlenül gyötri a gonosz szellem!” ....... „Asszony! Nagy a te hited! Legyen úgy, amint szeretnéd!” És a lánya meggyógyult még abban az órában."
Mt 15,21-28
"Atyám adja nektek az igazi égi kenyeret. Mert az az Isten kenyere, aki alászállt az égből, és aki életet ad a világnak.” Erre így szóltak hozzá: „Urunk, add nekünk mindig ezt a kenyeret!”
„Én vagyok az élet kenyere – felelte Jézus. – Aki hozzám jön, többé nem éhezik, és aki bennem hisz, soha nem szomjazik.”
Jn 6,24-35
"Heródesnek születésnapja volt, Heródiás leánya a vendégek előtt táncolt. Ez nagyon megtetszett Heródesnek, ezért esküvel ígérte, hogy bármit is kér, megadja neki. A leány, mivel anyja már előre kioktatta, így szólt: „Add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” Erre a király elszomorodott, de esküje és a jelenlevő vendégek miatt megparancsolta, hogy adják oda neki (Keresztelő János fejét). Erre elküldvén lefejeztette Jánost a börtönben. Fejét elhozták egy tálon, és odaadták a leánynak; ő meg elvitte anyjának."
Mt 14,1
"Jézus erre így szólt: „Sehol sem becsülik kevesebbre a prófétát, mint szülőföldjén és otthonában.” Hitetlenségük miatt nem is művelt ott sok csodát."
Mt 13,54-58
"Hasonló a mennyek országa a földbe rejtett kincshez. Ha valaki megtalálja, újra elrejti azt, majd örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt a földet."
Mt 13,44
Bővebben: Bocsásd meg nekik, hisz nem tudják, hogy mit cselekszenek
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„Fiad született? Ki tudja, hátha ő lesz a XXI. század József Attilája, vagy talán ő fogja felfedezni az AIDS betegség gyógyszerét. Isten remekműveket akar ajándékozni a családoknak, a nemzetnek. Milyen jó lenne, ha nem félnénk elfogadni őket!” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
Jézus a mennybe ment testestől, lelkestől
Bővebben...

Jézus az első ember, egy fizikai testbe zárt lény, aki szeretetével kitárta az ajtót, átlépte a küszöböt a mennyek országa felé, megnyitotta számunkra az üdvösség útját.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on
Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Segítsek egy ház nélkül maradt családnak