Hideg van, de azért meg lesz tartva a szentmise, a Szent Család tiszteletére, 18.00 órától.... szeretettel várunk,
Csaba t.
A 2025-ős zarándok utunk, a Szent Ferenc Otthonai között nem ér véget a Kászoni szentmisével. Kovács Annamária szeretné, ha az idén még nála is, Borszékon bemutatnánk egy Szentmisét. Engem meghívott, ott is aludtam! Együtt imádkoztunk egy áldott új évet kérve Megváltó Istenünktől!
Szeretettel,
Csaba t.
Ferenc pápa által meghirdetett szentév mottója, zarándoklatra hív: Gyertek, zárjuk a szentévet stílusosan!
Képzeljétek a Csíksomlyói kolostorban is jár az angyal, kaptam egy szép albát, melyet mise ingnek is neveznek, hogy még "szebben" dicsérjem az Istent!!
Ünnepi üzemmódba kapcsolva, meglátogatom Erdély keleti szegletében lévő házakat, a benne élő gyermekeinket, kollégákat. Örömmel találkoznék a házaink támogatóival, gyermekeink barátaival, hogy egy nyilvános szentmisében köszönetet mondjak mindazért, mit otthonaink fennmaradásáért tettek a múló esztendőben.
Hálás szívvel köszönjük nemcsak támogatóinknak, hanem munkatársainknak, gyermekeinknek, és mindazoknak, akik hozzájárulnak imával, jótettekkel vagy anyagi segítséggel, hogy a Szent Ferenc Alapítványt családnak érezhessük, és nem utolsó sorban Csaba testvérnek, hogy ezt összetartsa.
Az élet egy nagy csoda! Hiszem Anyámmal az Egyházzal, hogy minden társadalmi zűrzavar, háború ellenére van jövő. Nem magamban és nem is a bűnre hajló emberben bízom, hanem a gondviselő mennyei Atyában, akiről Jézus Krisztusban azt mondta: "Atyám mindmáig munkálkodik és én is munkálkodom." Én ebben az értünk ma is munkálkodó Istenben hiszek!
Holnap, dec. 21.- én reggel 8.00 órától a kegytemplomban szentmise áldozatot mutatok be, szeretettel várlak,
Csaba t.
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
Az esküvőn „két ember jön be a templomba, két fiatal térdel az oltár elé, és egy entitás áll fel, egy házaspár lép ki az ajtaján. Ők már nemcsak az emberek és az Isten szemében egyek, hanem ők maguk is egynek érzik magukat, társuk álmait, vágyait, örömeit, fájdalmait reálisan a magukénak érzik.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
Ő tudja...
Bővebben...

Tudja, hogyha az emberek nem térnek meg, és testvéri szeretettel nem osztják meg egymással a föld javait, akkor elpusztulnak.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on
Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Bélfenyér - 2007.okt.04


Please wait...