"Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket”
Mk 10:14
Szeretettel hívunk mindenkit a Dévai Szent Ferenc Alapítvány Székelyföldi Tanévnyitó Ünnepségre, amelyre
2025. szeptember 6-án kerül sor.
A piski csatatéren, a győzelmet hirdető obeliszket annak idején 1919-ben ledöntötték. Istennek hála, az újra állítási munkálatokkal szépen haladunk! Rengeteg betont öntünk a kövek mögé, hogy ha változik a világ, újból ledönteni ne legyen könnyű! Több mint hatvan darab követ - némelyik egy tonnát is nyom - illesztenek a helyükre a nagyszerű kőrestaurátorok. Szépen haladnak, de kilenc méterig még van bőven! Azt ígérték, hogy Isten segítségével a szép munkájukat szeptember 13-ra befejezik.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon."
Vasárnap délelőtt fél tizenegykor kapcsoljon a Pannon Televízióra és élje át a legismertebb ferences szerzetes üzenetét a hitről, a megbocsátásról és az összetartozásról. Böjte Csaba Töröktopolyán, egy szentmise, amely erőt ad és elgondolkodtat.
Augusztus 13-án emlékezünk Szent Piroskára *1088 táján, +1133. Szent László király és rheinfeldi Adelhaid leánya.
"Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák. Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.”
Lk 12,32
Nap mind nap ünnepélyesen olvassuk Isten igéjét, majd magát a könyvet is megpusziljuk, mert mi nem csak a Könyvszerelmesek Napján szeretjük a könyvek könyvét, a Szentírást.
Ha nem is kerékpáron, de elindultam Máriát köszönteni Kolozsvárra, Havas Boldogasszony ünnepére. A szentmisék 10.00 és 18.00 órától lesznek.
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„Ha mentegetem magamat, akkor ezzel a saját hibáimat lekicsinylem, letagadom, így nem is akarok, nem is tudok változtatni rajtuk, nem tudom jóvátenni őket, megmaradok bennük, és sajnos lassan, fokozatosan táptalajává válhatnak nagyobb bűnöknek is. A bűnökben mind távolabb sodródom álmaimtól, életem szép, nemes céljaitól, magányos leszek, torzó, olyan mint egy befedetlen, lakhatatlan ház, vagy mint a hordó, amit az abroncsok nem tartanak össze. Isten a szabad akaratomat nem töri össze, az ajtóban áll, zörget, de a döntés az én kezemben van.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre

Nem tudjuk pontosan, hogyan történt, izgalmas lesz az örökkévalóságban erre is rákérdezni és eltöprengeni.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: A nyár ízeit üvegbe zárjuk


Please wait...