Csíkszereda - Új székhelyet építenének a püspöki hivatalnak

ImageÚj püspöki hivatal épülne Csíkszeredában. A tervek szerint az épületet a Millennium templom mögötti területen húznák fel, a munkálatok jövőre kezdődnének el. Az erre szükséges pénzösszeget főleg adományokból biztosítaná Darvas-Kozma József, a Szent Kereszt-plébánia esperese, kinek nevéhez kapcsolódik az elképzelés. 

Az adakozók sorát a szentsimoni önkormányzat nyitja meg, tekintélyes összeggel járulva hozzá az építkezéshez.
„Ahol lakom, az nem megfelelő az intézmény számára” – mondta lapunknak Tamás József püspök. Az egyházi elöljáró hozzátette, eddig úgy volt, hogy a somlyói kórház épületébe költözik majd a püspökség, ám ennek időpontja egyelőre talány. „Nem lehet tudni, mikor költözik el a kórház, nem is szeretnénk törésre vinni a dolgot. Az ezt követő felújítás pedig még eltarthat egy ideig” – említette a főpásztor, hozzátéve, a Szent Kereszt-plébánia esperese mindenképpen azt szeretné, ha a városban maradna a püspökség. „Nem tudni, mikor lesz valami a visszaszolgáltatásból, illetve mikor tudják annyira rendbe tenni a somlyói épületet, hogy ott lakni lehessen. Emellett a püspöknek templom is kellene” – nyilatkozta lapunknak Darvas-Kozma József esperes.
Kihangsúlyozta, a ferences atyák teljesen függetlenek, pápai jogú szerzet, ott a püspök és az érsek is vendég. A kegytemplom a ferences rendé, az sohasem lehet egyházmegyés templom. „A Millenniumi templomot ki lehet nevezni püspöki templomnak, mellette lenne a püspöki palota és a Szent Kereszt-plébánia a Szent Kereszt-templommal. Két intézmény tehát, az egyik nem zavarja a másikat” – említette az esperes. Mint mondta, Makovecz Imre és Bogos Ernő most dolgoznak a terveken, amelyek révén az épületek és a környezet között egy fajta harmóniának kell kialakulnia.
Az első adományozó
Tízezer lejt adományoz ma délután az új püspöki palota megépítésére Csíkszentsimon község, az összeget a település költségvetéséből különítették el. Fábián László polgármester szerint méltó lenne, hogy létrejöjjön egy igazi püspöki székhely, hiszen a jelenlegi Petőfi utcai épület valamikor idős papok otthonának készült. „Ezzel az adománnyal példát szeretnénk mutatni, amit remélem, mások is követnek majd” – hangsúlyozta a községi elöljáró.
A teret is átrendeznék
A látványterv alapján a Szent Kereszt-templom melletti útkereszteződést is átrendeznék a jövőben, melynek közepére egy Szent István-szobor vagy egy angyal kerülne két kereszttel – tudtuk meg Darvas-Kozma Józseftől. Ugyanakkor a plébánia határolta útszakaszon is dolgoznak majd. „A plébánián is történik némi javítás, és szeptemberre, a Szent Kereszt-templom felszentelésének 250. évfordulójára el akarjuk készíteni az utca bejáratára a kaput, illetve rendezni szeretnénk a környezetet. Most vannak folyamatban az engedélyeztetések” – részletezte az esperes. Szőke Domokos alpolgármester lapunknak annyit mondott, valóban vannak elképzelések a plébánia környékének rendezésére, ám ezek egy hosszú folyamat révén valósulhatnak meg. „A Malom negyed rendezésével együtt ezeket is figyelembe vettük” – említette a városi elöljáró.

Rédai Botond, Csíki Hírlap

 

Image