Együtt misézne a pápával a bolgár ortodox püspök

ImageÚjabb lépést tett előre a pápai primátus tanulmányozásában a katolikus-ortodox teológiai párbeszéd bizottsága a ciprusi Paphosban tartott ülésén – állapította meg a találkozóról kiadott közlemény. Az október 16-án kezdődött, egyhetes kongresszus témája Róma püspökének szerepe volt „az egyházi szeretetközösségben az első évezredben”.


 

Az októberi paphosi kongresszust Walter Kasper bíboros, a Keresztény Egység Elősegítése Pápai Tanácsának elnöke és a konstantinápolyi ökumenikus pátriárka képviseletében Ioannis Zizioulas pergamoni metropolita vezette. A találkozón húsz katolikus teológus vett részt, és – a bolgár kivételével – az összes ortodox egyház képviseltette magát. A bizottságot még 1979-ben alapította II. János Pál pápa, Isztambulban.

A bizottság II. János Pál pápa 1995-ös, ökumenizmusról szóló, „Ut unum sint” kezdetű enciklikája kapcsán vitatja meg a pápai primátus kérdését. Ebben a Szentatya azt írta: a pápa szerepe volt többek között az eltérő hitbeli vélekedések közti közvetítés is az első évezredben.
Egyes ortodox csoportok tüntetéssel tiltakoztak a tanácskozás ellen. Hat embert, közülük két szerzetest letartóztatott a rendőrség. Az ortodox egyházak képviselői elítélték a tüntetőket.
Eközben a bolgár ortodox egyház közép- és nyugat-európai hívekért felelős, római központú egyházmegyéjének prelátusa, Tyihon püspök az október 21-ei vatikáni általános kihallgatáson azt mondta a pápának: ugyan fontosak a tárgyalások, de szerinte az emberektől ez távol áll, és ugyan egy ortodox soha nem lesz katolikus, egy katolikus pedig ortodox, de ettől még mihamarabb meg kell találni a módját, hogy az ortodox püspökök közösen celebráljanak szentmisét a pápával.
Magyar Kurír