Észak-Írország a konfliktusok megoldásának példája lehet

ImageJúlius 31-én éjfélkor 38 év után befejeződött a brit hadsereg észak-írországi missziója. Az eseményt Cahal Brendan Daly ír bíboros is kommentálta.

 

 

 

A brit csapatok küldetése 1969-ben, bevonulásuk idején az unionista és a republikánus erők első véres összeütközéseiben a helyi fegyveres erők támogatása volt. Az elmúlt években a hadműveletek több mint 700 brit katona életét követelték, akik nagy része az IRA-val, az ír köztársasági hadsereggel való összeütközések során esett el. A harcoknak civil lakosok százai estek áldozatul.

A csapatok visszavonásának történelmi jelentőségéről a Radio Vaticana munkatársa Cahal Brendan Daly ír bíborossal, Armagh nyugalmazott érsekével beszélgetett.
Kommentárjában a bíboros kifejezte reményét, hogy az esemény rendkívüli példaként mutat rá, mennyire haszontalan és elhibázott a felekezeti gyűlölködés, bármi is legyen az oka, és bármelyik legyen az érintett vallás. Bízik benne, hogy a kivonulás egyúttal a béke építésének kiváló példája lesz. Jó ideig az angol kormány tévesen értelmezte a helyzetet, a biztonsági erők pedig az ő útmutatásuk szerint jártak el. Ez fokozatosan néhány alapvető emberi jog megsértéséhez vezetett: saját hibájukon keresztül idővel jobban megértették a helyzetet.
Az angolok tehát a remény útját választották: a harcoló felek kibékítésében reménykednek, amely lehetetlen vállalkozásnak tűnt. Lassan-lassan sikerült minden frakciót bevonni a tárgyalásokba, míg végül az IRA szóvivői hivatalosan bejelentették, hogy a háború véget ért. Ha az eddigi pozitív jelek tartós békéhez és a helyzet normalizálódásához vezetnek – folytatta a bíboros –, Észak-Írország lesz a jele annak, hogy bárhol, bármilyen konfliktus megoldható, ha nem a háborút tekintjük eszköznek saját akaratunk és jogaink érvényre juttatásához.
Magyar Kurír