Egész Székelyföldet bejárja Sólyom László

ImageSólyom László székelyföldi hivatalos látogatása során a szó fizikai-földrajzi értelmében is bejárja Székelyföldet, azaz a mai politika divatos, az autonómiát helyettesítő szavával ellátogat abba a térségbe, amelynek igenis, etnikai alapon is megvan a maga „mássága”, különbözősége, mint az ország többi régiójának.

 

 

A látogatás földrajzi értelemben nem respektálja a jelenlegi megyehatárokat, Apáca Brassó megyéhez és ennek a városnak a vonzásköréhez, Gyimesbükk és Sósmező Bákó megyéhez tartozik.

Ezeknek a településeknek a felkeresése a magyar együvé tartozás tudatának erősítésén túl jelzésértékűvé válik: ezeket a falvakat és emberi közösségeiket nem lehet, és nem kell leválasztani a magyar nemzet testéről.
A sósmezői látogatásnak külön pikantériája, hogy az államelnök egymás tőszomszédságában két Ojtoz nevű településsel találkozik, ami annak a megyésítési szándéknak (1968) a maradványa, amely Ojtozt is, akárcsak Gyimesbükköt, ha nincs népi ellenállás, átcsatolta volna a Regáthoz. Sósmezőn a hősök emlékművének megkoszorúzása abban a momentumban történik, amikor a katonatemető kőkeresztjeire valamilyen lista alapján csak a harcok túloldalán fegyverbe állítottak nevét tüntetik föl. Ezt most ne minősítsük, de jelezzük, hogy az arányosság és az egyensúlyteremtés jegyében, a valós történelmi események és tények respektusa követelményét is érvényesítve létre kell hozni az Ojtoz a hadak útján nevű katonatörténeti múzeumot, amely a Kárpátok egyik legfontosabb átjárójának történetét a népvándorlások koráig viszi vissza.
A Magyar Köztársaság államelnökének látogatása arra is példázat, hogy a jelenlegi politikai paletta minden áramlatával és árnyalatával kapcsolatot teremt. Találkozik az RMDSZ, az MPP és a SZNT képviselőivel, egyházi és világi, civil- és pártszervezetek vezetőivel. Ezek közös akarata nélkül ugyanis minden autonómiázó szövegelés csak papolás, s ha valaki erről magasabb hangfekvésben szól, abból még nem lesz minden szempontból kiépített regionális együttműködés, amelynek igényét és szükségességét ez a látogatási program egyértelműen nyomatékosítja.
Érdekes a legmagasabb magyar állami méltóság székelyföldi intézményszemléje is. Érdeklődése azt is jelzi, hogy mit tart kiemelten fontosnak. A csíkszeredai Sapientia Egyetemet, a gelencei műemléktemplomot, a Székely Nemzeti Múzeumot... – hadd ne soroljuk.
Természetesen az időpont megválasztása a látogatás afelé súlypontozza, hogy ennek tengelyében az ’56-os események és szereplők kerüljenek. Dr. Rákossy Árpád, Moyses Márton és a többiek, s a személyi kitüntetések is ’56-os vonzatúak.
Sólyom Lászlót saját országában éppen napjainkban került ilyen-olyan támadások kereszttűzébe. (Nem vett részt a legutóbbi gyurcsányiádán, nem írta alá az amerikai vízumkényszer megszüntetését, mert érzékeli ennek az emberi méltóságot bántó kitételeit.)
Valószínű: lesznek a nemzet egészében gondolkodni képtelen bérpolitikusok és bértollnokok, akik az október 23. körüli székelyföldi látogatást sem hagyják szó nélkül. Bizonyos román nacionalista körök negatív reagálása is előre borítékolható, mint ahogyan az is, hogy Székelyföldön úgy fogadják, mint Gyimesbükkön, a csíksomlyói búcsú napja után Budapestről megérkező mozdonyt.

Sylvester Lajos>

gondola.hu

Image