Több mint 60 országban súlyosan sértik a vallásszabadságot

ImageOktóber 23-án Rómában az A.S.C. (Szükséget Szenvedő Egyház) nemzetközi katolikus szervezet konferencia keretében bemutatja „Vallásszabadság a világban" című jelentését.

 

 

 

 

 

 A hét nyelvre lefordított beszámolót egyidejűleg Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban és Németországban közzéteszik.

A világ több mint 60 országában súlyosan sértik a vallásszabadságot. Ezek között van India, ahol folytatódnak a keresztényellenes támadások és Pakisztán, ahol a vallásszabadság és az emberi jogok 2007-ben még inkább csorbát szenvedtek.
A szervezet információi szerint a kelet-afrikai Eritreában nagyon kényes a helyzet: 2007 augusztusában a helyi hatóságok elrendelték, hogy a Katolikus Egyház adjon át a szociális és munkaügyi minisztériumnak minden szociális intézményt: iskolákat, kórházakat, árvaházakat. Mintegy 2000 embert tartanak fogva vallási okok miatt (a Compass Direct News szerint 95%-uk keresztény, elsősorban evangélikus csoportok). 2002 májusa óta hónapokra és évekre börtönöznek be embereket hitükért, szabályszerű vádemelés és büntetőeljárás nélkül. Sok esetben katonai börtönökben nehéz körülmények és orvosi ellátás nélkül tartják fogva őket.
Szaúd-Arábiában még radikálisabban tiltják a vallásszabadságot. A királyság „teljesen" iszlámnak nyilvánítja magát, a Koránt tekinti az ország egyetlen alkotmányának és a sariát alapvető jogrendszerének.
Indonéziában leginkább a terrorizmus fenyegeti a vallásszabadságot. Az utóbbi években az al-Kaida terrorszervezet számos véres terrortámadást indított az országban elsősorban „nyugati" célpontok, például templomok és nagykövetségek ellen.
Nigériai Szövetségi Köztársaságban a vallási megkülönböztetés a muzulmán északi országrészben a legerősebb. Az északi tagköztársaságok az ország azon 12 állama közé tartoznak, amelyek jogrendszerükbe bevezették a sariát – írja a SIR.
Magyar Kurír