Nagyváradon létrehozták a Remény kertjét

Remény kertjeAz Ex Nobili Officio Egyesület, megnyerve a MOL és a csíkszeredai Partnerség Alapítvány egyik meghirdetett pályázatát, 7500 lej támogatást kapott.

 

 

 

 

Az összeghez – melyet önerőből 5500 lejjel kiegészítettek – hozzájárult a Bihar Megyei Tanács is 15 ezerrel. Az összegyűlt 28 ezer lejből hozták létre a Remény kertjét a Bihar Megyei Társadalom- és Gyermekvédelmi Főigazgatóság javára, a nagyváradi Szent József (Traian Lalescu) utca 3. szám alatt, a fogyatékos gyerekek rehabilitációs központjánál.

Körülbelül 1500 négyzetméternyi területet tettek rendbe: a talajt befüvesítették, hétszáz tő virágot és fát ültettek, a központ udvarán mászókát és hintákat állítottak fel, valamint egy kövekből kirakott medencét alakítottak ki vízinövényekkel – tájékoztatta pénteken az újságírókat Radu Pîrja, az Ex Nobili Officio Egyesület elnöke. Mindennek létrehozásában több mint száz tanuló vett részt önkéntes jelleggel. Şerban Drugaş, a projekt vezetője kivetítőn mutatta be, hogyan nézett ki a kert régen, és milyen állapotban van most. „A még szebbé alakított kert és a játékok jó hatással vannak a fogyatékos gyerekekre” – mondta Pavel Oarcea, a központ vezetője, majd hozzátette: „Nem mindegy, milyen környezetben foglalkoznak velük.”

ladányi

Reggeli Újság