Felújítják a talán legrégibb székely kaput

Elkezdték egy csíkszépvízi székely kapu felújítását, és a héten Csíkszentgyörgyön is nekifognak a restaurálásnak a máréfalvi Kőlik Kulturális Egyesület és Hargita Megye Tanácsának támogatásával. Még további csíki falvak vannak a listán, és idén gyergyói porták is sorra kerülnek – közölte a megyei tanács kedden.

A csíkszentgyörgyi kapu 1775-ös, Székelyföld s talán a világ legrégibb, eredeti helyén álló székely kapuja. A második legöregebb 1799-ben készült, és Szépvízen, a Csengettyű szomszédságában található.
Hargita Megye Tanácsa idén is támogatja a székely kapuk felújítását, a Kőlik Kulturális Egyesülettel társulva. A Székelykapu-program során tavaly öt udvarhelyszéki kaput újítottak fel, idén pedig, májusi soros havi ülésén a megyei önkormányzat 20 ezer lejes tagsági díjat szavazott meg 2010-re a Kőlik Egyesülettel való együttműködése részeként, de ezen felül is támogatja a restaurálásokat – olvasható a közleményben.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke rámutatott: nemcsak a műemlék kapuk restaurálását teszik lehetővé – amelyik kapu nem számít műemléknek, az is részesülhet támogatásban. A megyei önkormányzat elnöke is vallja azt a Kőlik Hagyományőrző Egyesület által megfogalmazott tételt, miszerint a székely kapuk Székelyföld kulturális örökségének részét képezik, hozzátartoznak a települések építészeti arculatához, népi építészeti együttesnek, épített örökségének tekintendők, s bár magántulajdonban vannak, közösségi értéket képviselnek. Megőrzésük csak úgy lehetséges, ha a kapuvédelmet közösségi érdekké tesszük.
MNO - BL