„Remények fölött sikerült az Erdélyi Magyar Televízió karácsonyi gyűjtése. Azt láttuk, hogy az erdélyi emberekben a szolidaritás érzete, e szép és nemes emberi érzelem, továbbra is jelen van. Éppen ezért, folytatni fogjuk a jövőben is az ilyen jellegű akciókat” – hangsúlyoztaNagy Zsolt, a televíziót működtető Janovics Jenő Alapítvány elnöke.

Bővebben: Újházlátóba gurult Gyergyó SzekereA hálaadás jegyében szervezte meg Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatala a szombati gazdanapokat. Az őszi termésekből ez alkalommal állították össze Gyergyó Szekerét, amelyet „újházlátó” ajándékként ajánlottak fel Böjte Csaba atyának és az általa nevelt gyerekeknek, akik az új tanév kezdetén költöztek be a Szent Anna Kollégiumba.

 

Bővebben: Jótékonysági koncert és gyűjtés az erdélyi árváknakKiss Kata és zenekara kultúrateremtő és -terjesztő munkásságát nem csak Magyarországon, a határainkon túl is végzi: december 18-án Erdélyben, a parajdi sóbányában 2500 hátrányos helyzetű és árva gyermek számára tart nagyszabású jótékonysági karácsonyi koncertet. A zenekar így kíván csatlakozni Böjte Csaba ferences rendi szerzetes jótékonysági munkájához.

Kisbusznyi, mintegy negyven zsák ruhát, gyermekjátékot gyűjtött össze Balogh Dorottya, a sarkadi Ady Endre-Bay Zoltán Középiskola és Kollégium 12. c osztályos diákja kezdeményezésére, zömében az alma mater diáksága, tantestülete a Böjte Csaba ferences rendi szerzetes vezette Dévai Szent Ferenc Alapítvány nagyszalontai árváinak. Az adományt, Zámori Ida igazgató vezetésével a napokban adták át Arany János szülővárosában.

Kilenctonnányi adományt, köztük több mint kétezer mikuláscsomagot visz egy csoport Erdélybe, a Böjte Csaba ferences szerzetes nevéhez fűződő gyermekintézményekbe. Az úgy nevezett Mikulás-túra szerdán reggel indul közel háromezer kilométeres útjára, tájékoztatta Jendrolovits Gábor szervező az MTI-t. A Szekszárdon élő, Budapesten dolgozó vállalkozó 2005 óta évente kétszer szervez erdélyi túrát, egyiket gyermeknap, másikat Mikulás környékén. Ennek során a Dévai Szent Ferenc Alapítvány intézményeibe látogatnak és visznek adományokat, amelyeket maguk gyűjtik.

Multithumb found errors on this page:

There was a problem loading image http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Zsuzsa/szemelyek/Böjte%20Csaba_vezer.jpg
There was a problem loading image http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Zsuzsa/szemelyek/Böjte%20Csaba_vezer.jpg

Bővebben: Árverést rendeztek Veszprémben Böjte Csaba árvái részéreJótékonysági árverést rendezett Veszprémben a Böjte Csaba ferences testvér által fenntartott otthonok javára a Védegylet Veszprémért Egyesület és a Város-Tér Kulturális Alapítvány. Veszprém megye képzőművészei szép számmal ajánlották fel alkotásaikat arra a nemes célra, hogy az árvaházakban lakó gyermekek számára megvásárolhassanak egy szemészeti ellátáshoz szükséges műszert.

 

Bővebben: Gyűjtést szervez az ETV a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekeinekAz ünnepek közeledtével az Erdélyi Magyar Televízió idén is szeretne a gyerekek szívébe egy kis örömet lopni. Ezért jótékonysági akciót szervez a karácsonyi ünnepkörre, és Erdély több nagyvárosában -Marosvásárhely, Csíkszereda, Kézdivásárhely, Gyergyószentmiklós, Sepsiszentgyörgy, Kolozsvár, Székelyudvarhely- gyűjtést rendez.