Levél Balázs Zsókától, a csíksomlyói házunk vezetőjétől, a kamaszokkal együtt élő szülőknek, nevelőknek!
Szeretettel,
Csaba t.
Lehet, hogy a pünkösdi búcsús szónok egyedül misézik Mária lábánál, és mi mind az internet jóvoltából leszünk csak ott, de a búcsút megfogjuk tartani! Egész biztos, történjék bármi, az Isteni kegyelem kifog áradni az életünkben!!
A mivel a remény hal meg utoljára, ezért bizalommal nézünk a holnapba!! Bízzunk az Isteni gondviselésben, és várjuk a Szentlélek kiáradását.
Szeretettel,
Csaba t.
Bővebben: Az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú mottója: „A Szentlélek száll le rád.”
Szeretettel várunk/várjunk, diákjaink tanárait, barátait, támogatóit, jótevőit, hogy e fura tanévet - vidáman új és jobb jövőben vetett reménnyel elbúcsúztassuk.
Szent István Otthon- Csíksomlyó
Zsóka nevelő vagyok – így szólítanak. Immáron több mint két évtizede a Szent Ferenc Alapítvány munkatársaként dolgozom, 10 éve pedig kamaszokkal foglalkozom a csíksomlyói Szent István Otthonban.
Bővebben: „A kamasznak is biztonság, érvényesülés, lehetőség és szeretet kell”
Az idei évet az Eucharisztia jegyében töltjük, amelynek mottója a csíksomlyói kegyhelyen: „A Szentlélek száll le rád!”
(Lk 1, 36).
Ma, január 29-én szerdán, Csíksomlyón, 18:00 órától mutatunk be szentmisét a kegytemplomban. A szentmise után Erdő Péter bíboros úr személyes megbízottja, Farkas Balázs fog bennünket hívni, buzdítani, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson való részvételre! Elöljáróban csak annyit, hogy csodálatos nagyszerű programok várnak e hatalmas lelkigyakorlatra benevezőkre!!
Nagy szeretettel várunk,
Csaba t.
17,30 órától Virtuális Zarándoklatra hívlak, Csíksomlyóra!! Balázs Zsóka lesz az idegenvezetőnk Mária lábánál, a Szent István házban....
18.00 órától szentmisét mutatunk be, melyben a csíksomlyói csodatevő szép Szűzanya segítségét, támogatását kérjük világunkra!
Szeretettel várunk,
Csaba t.
- Csíksomlyó
- Találatok: 973
Adomány: ötezer lejt kapott a csíkszeredai kórháztól a Dévai Szent Ferenc Alapítvány
A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház 5000 lejes pénzügyi támogatásban részesítette a Dévai Szent Ferenc Alapítványt.
Bővebben: Adomány: ötezer lejt kapott a csíkszeredai kórháztól a Dévai Szent Ferenc Alapítvány