Bővebben: Kiszeretni a gyerekből a jót!Létezik egy lelkes önkéntesekből álló csapat, akik zenét visznek a dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthonába. Ott olyan gyerekek élnek, akik nem a saját családjukban nevelkednek, mert a szüleik lemondtak róluk vagy még rosszabb esetben elhunytak. Mi is jártunk az egyhetes táborban, hogy megmutassuk, milyenek a dévai gyerekek, hogyan kerültek gyermekotthonba, és azt, kik azok a tanárok, akik minden évben meglátogatják őket, hogy egy pár napra elfeledtessék velük a gondokat.

Bővebben: Két magyar kilencedik indul DévánA napokban lezárul a középiskolába történő iratkozások második szakasza is. A Dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumba 39 diák kérte felvételét a két meghirdetett kilencedik osztályba. – Idén, a várható diáklétszám alapján két osztály indítását engedélyezte iskolánkban a tanfelügyelőség: egy elméleti osztályt matematika-informatika, illetve filológia szakkal és egy pincér/bolti eladó képzést biztosító szakosztályt.

Bővebben: Bonaventura atya kerékpáros zarándoklataRoppant érdekes élményben részesültek mindazok, akik nem távoztak el a dévai belvárosi római katolikus templomból a hétfő délutáni szentmise befejezése után. Bonaventura atya helyi plébános ugyanis múlt heti spanyolországi zarándoklatának élményeit osztotta meg több száz fényképpel és székelyes humorral megspékelve.

Bővebben: Isten útján járva rendületlenül...Imádságos szeretettel köszöni a Szent Ferenc Alapítvány apraja nagyja Bernardin testvér életéből azt a 14 évet, mit nekünk ajándékozott! Ki tudná megmondani, hogy hány gyerekünk, kollégánk szentgyonását hallgatta meg, hány szentmise áldozatot mutatott be a Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt dévai templomban?

Hála és köszönet minden percért, mit köztünk töltöttél!! Életed minden percére a jó Isten áldását kérjük!!

Szeretettel,

Csaba t.