Lágy szellő játszadozott a fenyőfák fürtjeivel és ebből a hullámzásból gyantaillat született. Májusban a színek táncra perdültek és télben elfáradt szívünket felvidították. Szent Ferenc a természetben is mindig Istent kereste, barátai voltak a fák, a madarak, az állatok. Imái ott gát nélkül szállhattak a magasba, a Teremtőhöz, meghallgatást remélve.

Pár nappal ezelőtt kimentünk családunkkal a fák közé, imádkozni, szívet kitárva hálát adni, kérni. A magas fenyők aljában törpéknek tűnhettünk, de szívünk eltelt gyönyörűséggel látván Isten csodálatos ajándékait. A napfény áttört a tűlevelek között és leért a földig, megsimogatta a talaj apró, szorgos hangyáit, kicsalogatta a még szunnyadó magvakat a földből és a gyenge hajtásokat keblére ölelte. A rigók dallamos füttye, a pacsirták vidám trillái segítettek lelkünknek Istenhez emelkedni.

Énekeltünk és figyeltük a gyertya apró lángját, ahogy égve akart maradni az incselkedő fuvallat ellenére. Nem volt nehéz egymás előtt arról beszélni, hogy mit is jelent a tavasz számunkra, hogyan éljük meg a természet újjászületését, hogyan reménykedünk a mi saját újra kezdésünkben. Kislányok kérték Istentől, hogy engedje meg nekik, hogy jobbak legyenek, embertársaikkal türelmesebbek, tanulásban kitartóbbak, imában állhatatosabbak.

Minden családnak kellenek komoly beszélgetések, amikor nem neveli a szülő a gyereket, nem szemrehányással közelednek egymás felé a családtagok, hanem megértéssel, szeretettel, örömmel. Nekünk jót tett ez az óra Istennel, a természettel egybeforrva. Jó volt látni, hogy megnyílnak a szívek és kimondatnak belső érzések. Érdekesen felemelő élmény volt, hogy éneklésünk közepette egy kecskenyáj vágott át a fák között és a kicsi gidák mekegése egybeforrt Istenhez szálló imánkkal.

Kolozsi Noémi

{zoomcat catid=1445}