Mustármagnyi hitemet öntözd Uram kegyelmeiddel, s mint az áldott tavaszi napfény ölelj át végtelen szereteteddel és akkor egészen biztos, hogy az én cseperedő hitem, irántad való ragaszkodásom is szépen szárba szökell, és hatalmas fává nő! A hosszú kemény viharoktól, jégesőtől nem félek ha velem vagy Istenem, mert tudom, hogy jóságod gondoz, ápol, hogy nagyranőjek, hogy az ágaimközt az ég sodródó madarai otthonra találjanak!
Irgalmas Istenem jóságát hirdetem, sok szeretettel,
Csaba t.
Egy alkalommal Jézus így beszélt tanítványaihoz:
„Lehetetlen, hogy botrányok ne forduljanak elő; de jaj annak, aki azokat okozza! Jobb lenne, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tengerbe dobnák, mint hogy egyet is megbotránkoztasson ezek közül a kicsinyek közül. Vigyázzatok magatokra! Ha vét ellened testvéred, fedd meg! De ha megbánja, bocsáss meg neki! Még ha napjában hétszer vét is ellened, de hétszer fordul hozzád, és azt mondja: Megbántam, – bocsáss meg neki!”
Az apostolok kérték az Urat:
„Növeld bennünk a hitet!”
Az Úr így válaszolt:
„Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől, és verj gyökeret a tengerben! – engedelmeskedik nektek.”
(Lk 17,1-6)
Éberség!! Ma több száz kilométert vezettem... több balesetet is láttam, a hírekben olvasom, hogy a közutakon milyen sokan meghaltak ezen a napon!! Most egy jó puha ágyban fekszek, épen, egészségesen, Istennek legyen hála!!
Mink van mit nem kaptunk, s mindaz mit kaptunk törékeny cserép edényben őrizzük, ezért legyünk alázatosak és mindig készen arra hogy Teremtőnk elé állhassunk számot vetni életünkkel, munkáinkkal!! Szeretettel köszönöm Isten gondviselő jóságát, Csaba t.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk
megérkezésekor ébren talál. Bizony, mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák.
Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.”
Lk 12,35-40
Életének 97., áldozópapságának 74. évében a csíksomlyói kolostorban vasárnapra virradóra elhunyt, P. Ferencz Béla Ervin OFM – Temetése 2016. november 9-én, szerdán a 13 órakor kezdődő szentmise után lesz a gyergyószárhegyi ferences kolostor temetőjében.
Drága jó Ervin atya halála miatt elmarad, kedden a soproni, szerdán a budapesti pálos sziklatemplomi szentmisém! Szeretnék én is Szárhegyre menni a temetésre!!
Csaba t.
Kép: Biró Ildikó
Tegnap este Ditróban volt egy előadásom, melyre eljöttek a környékbeli kollégáim.... Jó volt találkozni, a jó Isten áldását kérni mindazokra, kik mint Szent Gellért példájára, nevelik bizalommal a mai Szent Imrécskéket hittel, bölcsességgel!!
Őszinte tisztelettel mindazok iránt, kik a gyermekek nevelésére szentelik idejüket, életüket!
Csaba t.
Teremtő mennyei Atyánk akaratában megnyugodva és a boldog viszontlátás reményében közöljük, hogy
P. Ferencz Béla Ervin OFM
rendi testvérünk
életének 97., szerzetességének 79., papságának 74. évében 2016. november 6-án elhunyt.
2016. november 7-én, hétfőn 16 órakor a csíksomlyói kegytemplomban mutatunk be érte engesztelő szentmise áldozatot. Kedden Gyergyószárhegyen lesz felravatalozva, temetésére pedig 2016. november 9-én, szerdán a 13 órakor kezdődő szentmise után kerül sor a gyergyószárhegyi ferences kolostor temetőjében.
P. Ervin 1920. május 10-én született Gyergyószárhegyen, 1938. október 6-án Medgyesen öltötte magára Szent Ferenc ruháját a Kisebb Testvérek Rendjének Erdélyi Tartományában, és 1943. június 20-án Gyulafehérváron szentelték pappá. Lelkipásztorként többek között Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Zetelakán, Tornyán, Désen, Déván és Fogarason tevékenykedett. Életét az evangéliumért és az igazságért való kiállás jellemezte, amelyért a kommunizmus ideje alatt két alkalommal is börtönt viselt, és sok-sok csatát vívott.
2013-ban került Csíksomlyóra, ahol a Szűzanya lábánál erejéhez mérten a legutolsó időszakig fáradozott a lelkek üdvösségén, és az örök életbe vetett hittel készült az Úr Jézussal való találkozásra, akit életében kitartóan szolgált.
„Áldjon, én Uram, mi nővérünk, a testi Halál, ki minden élő embert megtalál.
(…) boldogok, akik szentséges akaratodhoz igazodnak, nem tesz kárt bennük második halál.”
(Szent Ferenc: Naphimnusz – Dsida Jenő fordítása)
A gyászoló ferences család és rokonai
Ma gyergyói otthonunkban nagyon finom friss kenyeret ettem!! Nagy fiunk, Koszti az idén végzett, és most mint önkéntes, többek között kétnaponta kenyeret süt, este a kovászt, a lisztet mindent szépen előkészít, majd reggel dagaszt, befűt a kemencébe, és két, három óra alatt kész is van 20-22 ropogós friss kenyér!! És mindezt egy másik fiamtól, László Palitól tanulta, ki már közel tíz évvel ezelőtt végzett, hagyta el a dévai otthonunkat! Nekem nem csak azért ízlett a ropogós székely kenyér, mert a nagyfiaim készítették, hanem azért is, mert valóban nagyon finom, ízletes, meleg volt ez a kenyér!!
Csodálatos az élet, ezt a fiút 3-4 évesen ismertem meg Kismuncselen, egy eldugott bányász falúban.... Akkor és ott az élet mellett döntöttem, és ma döntésemnek a finom kenyerét majszolom, potyogó könnyeimmel küszködve!! Jó dolog gyermeket vállalni, az élet mellett dönteni! Merjünk igent mondani a gyermekáldásra!!
Szeretettel,
Csaba t.