Körösközi napközis gyermekek táborozása a Székelyhídi Gyermek Jézus Szabadidőközpontban

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Hirek_napkozisekszekelyhidon.jpgA Dévai Szent Ferenc Alapítvány által a Körösközben működtetett három napközi, az erdőhegy-kisjenői, az ágyai, valamint a vadászi napközik gyermekei számára a nyári szünidő első napjaiban, június 23 és 27 között közös táborozást szerveztek.

 
A vendéglátó a Székelyhídi Gyermek Jézus Szabadidőközpont, valamint annak vezetője, Nagyfalusi Éva, az otthon nevelőivel és munkatársaival gondoskodott arról, hogy a több helyről összesereglett gyermekek és nevelőik jól érezzék magukat.
A körösközi napközik lakói számára ez volt az első ilyen táborozási alkalom, amikor több napra szüleik, vagy testvéreik nélkül maradtak, a nevelők irányítása alatt. Sokak számára igazi megpróbáltatás volt az első néhány óra, amit a gyermekek számára idillikus, ám mégis idegen környezet nyújtott. Aztán, ahogy teltek az órák, egyre inkább otthonosabbá vált a hely, ismerősekké, barátokká lettek a sose látott gyermekek, nevelők.
Mindehhez hozzájárult a gondosan előkészített, finom ennivaló (amit reggel, délben, este a szép rendben szolgáltak fel), a nevelők minden szigor ellenében való kedvessége, amivel sokszor játékosan, de rendre és fegyelemre nevelték a gyermekeinket, valamint a napi strandolás a helyi gyógyvízű medencénél és a Székelyhíd környéki települések pincéiben és a helyi jellegű múzeumban való látogatás.
A gyermekek, amilyen nehéz szívvel váltak el az út kezdetén szeretteiktől, olyan szomorúak voltak, mikor véget ért a táborozás, és haza kellett menni. Örök élmény marad számukra ez a néhány nap.
Köszönjük a Dévai Szent Ferenc Alapítvány támogatását, Makai Istvánnak, a nagyszalontai otthon vezetőjének a gyermekek utaztatásában nyújtott segítségét, valamint a Székelyhidi Gyermek Jézus Otthon vezetőjének, Nagyfalusi Évának munkáját, az otthon nevelőinek és munkatársainak segítségét, amellyel éreztették velünk és gyermekeinkkel, hogy mindannyian egy nagycsalád, Isten gyermekei vagyunk.
Köszönettel: Lőrincz Hajnalka, a vadászi napközi nevelője

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

Isten nem akar bennünket manipulálni, erőszakkal valamire rávenni, hanem azt szeretné, hogy tudatosan döntsünk a szeretet mellett. Ő egy felnőtt ember tudatos döntését kéri tőlünk. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)

Ma 2019. október 17. csütörtök, Hedvig napja van. Holnap Lukács napja lesz.

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Az igazán fontos dolgok

Ha tornázunk, az izmaink nem elvásnak a sok erőfeszítéstől, edzéstől, hanem megerősödnek, egyre több terhelést bírnak. Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube