Bővebben: Angyalváró ünnepség Böjte Csaba árváinak a parajdi sóbányábanA Böjte Csaba által létrehozott dévai Szent Ferenc Alapítvány angyalváró ünnepséget rendezett szombaton a parajdi sóbányában, amelyen mintegy 2600 gyereket láttak vendégül. A rendezvényen részt vett Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége, aki szaloncukrot hozott a gyerekeknek.

Bővebben:  „Kutyából igenis lehet szalonna!”Egy budapesti előadása után beszéltem meg vele találkozót, már a telefonban figyelmeztetett: „Sokan akarnak majd beszélni velem, nem küldhetem el őket. Tud várni?” Mintha érezte volna, hogy türelmetlen embernek születtem, de lehet erre azt mondani, hogy nem? Ráadásul egy adventi számba készülő cikk előtt? Meg aztán azért csak alakított rajtam valamit a házasság, a három gyerek, a munkám… A sor tényleg nem akart fogyni, amikor végre elindultunk, megállították az utcán, volt, aki még a szerkesztőségbe is följött vagy föltelefonált. Jöttek hálából, jöttek tervekkel, jöttek tanácsért, jöttek biztatásért, jöttek áldásért. És Csaba testvér megköszönte, elfogadta, megválaszolta, adta – kifogyhatatlanul, színpadias gesztusok nélkül, mosolyogva. Minden régi és új arc láttán érdeklődve villant föl a tekintete a bozontos szemöldök alatt.

Bővebben: Sokszorosan megtérülő befektetésHúsz évvel ezelőtt egy erdélyi ferences szerzetes, Böjte Csaba testvér befogadott néhány utcagyereket. Se papírja, se engedélye, se pénze nem volt, de ahogy ő fogalmaz: igent mondott az életre. Ha kellett, szembement a hatósággal, és leverte a lakatot a dévai kolostor kapujáról, hogy tetőt adhasson a kis védencei feje fölé. Azóta már ötezerre duzzadt a nyomorúságos körülmények közül kimentett gyerekek száma, és újra bebizonyosodott, hogy a szeretet csodákra képes.