Bővebben: Megérkezett a vetőmagadomány a Szent Ferenc AlapítványhozBúza, kukorica és zab vetőmagot kapott adományként a Böjte Csaba testvér vezette Szent Ferenc Alapítvány a magyarországi Nemzeti Agrárgazdasági Kamara segítségével, Tánczos Barna szenátor koordinálásával március 21-én. Az adományozásnak két célja van, egyrészt el szeretnék érni, hogy az alapítvány meg tudja termelni a kenyérsütéshez szükséges búzát valamint egyéb élelmiszer alapanyagokat, másrészt tangazdaságok létrehozásával segíteni szeretnék az erdélyi mezőgazdasági szakoktatást.

Bővebben: Vetőmagot kapott adományként Magyarországról Böjte Csaba alapítványaMartonvásár – A hajdani Brunszvik kastély parkjában áldották és szentelték meg a kutatóintézet és az agrárkamara által adományozott vetőmagot, a Dévára indulás előtt. Böjte Csaba és „gyermekei” aratják le majd az anyaországból küldött magvak termését.

Bővebben: Csaba testvér a félmilliomodikBöjte Csaba ferences szerzetes, a dévai árvák gyámola édesanyjával együtt december5-én, a kettős állampolgárságról tartott, szégyenletes kimenetelű népszavazás kilencedik évfordulóján félmilliomodikként, a legfőbb közjogi méltóságok előtt teszi le az állampolgári esküt. Az ünnepi eseményre édesanyjával együtt érkezik az Országházába. Az idős asszony e naptól szintén magyar állampolgár.