Ma megáldottam Budapesten Hunyadi János szép szobrát! Nagy örömmel tettem eleget e felkérésnek, annál is inkább, mert kevesen tudják, hogy Csíksomlyóra pont Hunyadi János telepítette a ferences szerzeteseket! Én Csíkszeredában nőttem fel, hivatásomat a Somlyói ferencesektől kaptam,  eltelt több mind 6oo év, de azért én büszkén  mondhatom, hogy Hunyadi János által ültetett nagy fának vagyok én is az ága!! Büszke örömmel, Csaba t. Bővebben: Hunyadi János!!

Bővebben: Körösbánya, Szent Antal búcsú!Ma megtartottuk Körösbányán a Szent Antal búcsút, a szentmisét és az elmélkedést Márián testvér tartotta!! Neki és a drága vendégeknek hálás szeretettel köszönöm, hogy eljöttek ebbe az ősi templomba!! Szeretettel, Csaba t. 

Bővebben: Kedves Végző Diákok!!Nézem a természetet! Mennyi erő, lendület, bátorság! Milyen csodálatos formák, céltudatos építkezés, megvalósult színes álmok!! Vannak, mert lenni akarnak, élnek szépen önmagukért!!
 
Minden mi létezik, él, növekedik, önmagát megvalósítja! Egyedül az ember képes önmagát visszafogni csak azért mert nem fizetik meg! A kis gomba, vagy a haraszt nem kérdezi, hogy mennyit adnak azért, ha nagyra növök, ha kibontakozok, s utódot hozok e világra, ha létezem? Ö él, kis hajszálgyökereiben áramlik a lendület, mely kirobban egy - egy rügyben, levélben, hogy piciny virágja, termőteste maga is életet ajándékozzon az erdő sűrűjében! 
 
Olyan döbbenetes hallani egy - egy fiataltól, hogy én ennyi pénzért nem csinálok semmit!!  És valóban képes évekre hátradőlni és várni, hogy mások neki pénzt adjanak! 
 
A léted nem szabadna semmi buta kufár világtól függjön, az hogy vagy, hogy a benned lévő szép álmokat megfogalmazod, és azt Isten dicsőségére, testvéreid örömére szorgalmas kitartással valóra váltod az nem feladat, az nem munka, hanem maga az élet! Azzal, hogy vagy, alkotsz, családot alapítasz, gyermeket nemzesz  nem pénzt keresel, hanem élsz! Léted, ha megfizetik, ha nem az maga az egyetlen, visszahozhatatlan lehetőség! Az életed, mely önmagad megvalósítására kaptál az a te  egyetlen dobásod ezen a földön! Élj vele, ne számolj, hanem hozd ki magadból a maximumot!!
 
Szeretettel, Csaba t. 

Bővebben: Antal atya a lábán állva mutatta be a legszentebb áldozatot!!Antal atya ma este a saját lábán állva mutatta be a szentmise áldozatot! Végül is, Krisztus sem a fenekén ülve váltott meg a világot! 
Csodálom Antal atya akarat erejét, menni még nem tud, de naponta 5-7 alkalommal feláll és 1o-15 percig áll, hogy erősödjön a lába, úgy érzi, hogy 35-40 kilót már jól eltud bírni a törött lába is. Percnyi pontossággal betartja az orvosa utasításait, a jövő héten már elindulhat, mert akkor ugye a 70-80 kilót is képes lesz a három helyt eltörött lábszára hordozni!!
Adná az Isten, hogy mi is Antal atya hitével, bizalmával, kitartásával győzzük le az akadályainkat, az élet nehézségeit, az ö példájára zokszó nélkül, Krisztusba kapaszkodva hordozzuk bizalommal!
Szeretettel,
Csaba t.

Bővebben: Szent Antal napjaKedves Testvérek!!
Holnap Szent Antal napja van, szeretettel köszöntöm az Antalokat, különösképpen a mi drága jó Antal atyánkat!! Ma délután hat órától Szászvárosban, együtt misézek vele, majd a végén megáldjuk a gyermekeket és a liliomokat! Természetesen, nem csak a jelenlévő gyermekekért imádkozunk, hanem a kárpátmedence, a nagyvilág minden tanuló gyermekéért, fiataljáért, mert Szent Antal a tanuló gyermekek, fiatalok védőszentje!!   Antal atyának a lábtörése után ez az első oltárnál bemutatott szentmiséje, ezért biztos, hogy a jó Isten előtt is ez az áldozat nagyon kedves lesz, megkérem, hogy az érettségizőkért külön mondjon el egy imát!!
Szeretettel kérlek, hogy ti is imádkozzatok a diákokért, különösen a most vizsgázókért!!
Bizalommal,
Csaba t.

Bővebben: Lányom elveszett, de megkerült!!Gondolkoztam, hogy megosszam-e az alábbi levelet, de végül is úgy döntöttem, hogy megosztom a levelemet, mert nekem öröm, másnak kinek szintén problémás gyereke van reményt jelenthet. De a felnövekvő gyerekeknek is tanulságos lehet!!
Valahogy a Gabici lányomnak sikerült megértetnie velem egy homályos szentírási részt! ” Mondom nektek nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon!" Lk. 15 
A tegnap nem vágtuk le a hizlalt borjút, de miután elbeszélgettem Gabicival, nagyon boldog lettem!! Igen bár úgy érzem, hogy ezt a gyermeket is pont úgy szerettük mind a többi lányunkat, neki mégis sikerült néhány nagyon éles kanyart bevegyen, huszonegy éves korára, s így már három gyermeke született!!  Az 5000 befogadott gyerek közül, talán ö okozta a legtöbb álmatlan éjszakát! Nem sikerült megvédenünk saját magától!! Két gyereket magára hagyott, egyet nálunk, egyet egy állami intézetben!  Egy évvel ezelőtt kapott egy szerető férjet, aki mellett szépen megnyugodott, ö a Misike, a harmadik gyermeke apja! Most szépen, hivatalosan visszajött megkereste a gyermekeit és a törvényes papírokat is elintézve magához veszi a két lányát is! Elbeszélgettünk, még a miséről is elkéstem miatta, de úgy látom, hogy megkomolyodott és képes lesz a férjével a gyermekeket szépen, szeretetben felnevelni!! 
Sokat aggódtunk a kollégákkal e lány miatt, ilyenkor felmerül a nagy kérdés, hogy ki, mit, hol rontott el? Természetesen tudom, hogy a legjobb nevelő sem képes a fiatal szabad akaratát felfüggeszteni, de azért a gyermekeink rossz döntése nagyon tud fájni!! Ezért van most nagy öröm a szívemben, mert ha valaki elveszik, akkor nem az a kérdés, hogy ki a hibás, hanem az, hogy egy drága lélek, kiért Krisztus a kereszten meghalt elveszett!! 
Örömmel mondom, örvendjetek, mert a  lányunk elveszett, de megkerült, vállalta tetteit és hiszem, hogy képes begyógyítani a szeleburdiságával a gyermekeinek okozott sebeket is!!
Örömteli szívvel,
Csaba t.