Bővebben: Nagyon különleges együttműködésbe kezdtünk!Csaba testvérrel és csapatával leseket építünk a Szent Ferenc Alapítványnak, hogy a fotó- és természetjáró turizmus minden csínját-bínját megtanulhassák a gyerekek. Minden munkát házon belül végzünk, és mindenki önkéntesként dolgozik. Tegnap Tusnádfürdő mellé telepítettünk egy teszt lest medvefotózáshoz, csodálatos hegyi környezetben. Kíváncsian várjuk, hogy a medvéknek is annyira tetszik-e majd, mint nekünk.

 2014. november 11. – Kedd


   Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:   amikor  megteszitek,   amit  parancsoltak   nektek, mondjátok: ... haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak  azt tettük, ami a kötelességünk volt.
   Lk 17,7-10
 
Uralkodni, vagy szerényen a háttérből szolgálni, kétség kívül nekem az utóbbi sokkal kedvesebb! Azt tapasztaltam, hogy a világ nem kiállt uralkodni akaró hatalmaskodók után, de egy kisebb testvérre, ki a gondokat jósággal megoldja, aki szerényen, megbízhatóan jelen van, azért mindenütt, mindenki sorban áll! 
 
Csodálatos felszabadító érzés, ha Jézus tanácsára alázattal ki tudod mondani: "haszontalan szolga vagyok, hiszen csak  azt teszem, ami a kötelességem"! Eltölt egy nyugodt békesség, tudod, hogy haza értél, most már a helyeden vagy! Akár a testnek szervei csendesen végzed dolgodat, akkor jól, ha nem sajogsz, ha észre sem veszik, hogy ott vagy és munkálkodol!  Ki érzi a szívet, a tüdőt, a májat? Csak, ha sérült, ha beteg akkor omlik a hiánya sajogva rád! 
 
Tudatosan  Bővebben: Kisebb Testvérség!merd vállalni a kisebb testvériségedet, ezt az alázatos isteni utat és boldog leszel! Ha ezt teszed nem kell harcolj senkivel, helyedet nem veszik el, mert te ott vagy ahol a part szakad! Végzed szerényen a dolgodat, s teremtőd ki a rejtekben is lát, ki e világnak egy kis morzsáját jósággal a kezedbe adta, jól fogja látja, hogy mindenben hű és derék társa vagy. Magadról megfeledkezve, világ dolgait oldod, kicsiben hű vagy, sokat bíznak rád, úgy leszel nagy, hogy mindenkinek a szolgája vagy! 
 
Bízzál Mesteredben, Ő is, ezt az utat járja! Ne félj, bölcsen tedd a dolgodat, ott ahol vagy, alázattal szolgáld a legkisebbeket, a világ baját válladra véve részévé válsz Teremtőd nagy művének, és így, Istened szép vonásai szépen felragyognak a föld porából, halhatatlanná váló  arcodon! 
 
Szeretettel, Csaba t. 

Kedves testvérek, higgyétek el, hogy nem az aranykorból jövünk, hanem az aranykor felé tartunk! Utunk semmiből a végtelenbe vezet!! De akkor miért harsog nap mind nap annyi szörnyű "igazságot" minden média? 

Egyszerűen fogy a sötét és tisztábban látunk!! Ha a fényre mész, minden megvilágosodik, a saját körmöd alatt a mocskot is jobban látod! Tudnod kell, hogy nem a fény, az őszintén kimondott szó tesz mocskossá téged! Mostanig is bűnösök voltunk, de a sötétben könnyebb volt nem észrevenni, takargatni, elhazudni vétkeinket, hibáinkat, palástolni. Úton vagyunk, Teremtőnk fogja a kezünket, és én hiszem, hogy jó úton járunk még akkor is, ha csintalan gyerekekként gyakran elszaladunk, letérünk az útról! A fény miatt ne torpanjunk meg, jó úton járunk!! Csaba t. 

 

Kép: gyimesi gyerekeink 2o14 nov. 9. Bővebben: Jó úton járunk!!

Bővebben: Pedagógiai segédeszköz!!A gyimesi házunk gazdasági udvara!! Van ott 1oo nyuszi, száz tyúk, három tehén és egy még mindig zöld fóliasátor!! 

 
Jó látni a vidéki gyermekvédelmi otthonaink mellett a földből kibújó gazdasági udvarokat! Mondhatnánk azt is, hogy játszótér, vagy pedagógiai segédeszköz, hogy a finomabb lelkű embereket meg ne bántsuk, mert ugye ma felnőttnek, fiatalnak ma bűn dolgozni!! Bűn, nem éri meg, és legyintenek az emberek, bölcsen, fásultan, cinikusan!! 
 
Bárki végezhet egy számítást 1oo tyúknak naponta kell 1o-12 kg szemes takarmány, most ennek kilója 5o bani környékén mozog, azaz 5 lej, egy kicsivel több mint EGY EURÓ!  És a 1oo tyúk a törődésért  hálából naponta tojik 7o tojást. Hol lehet egy ennyi pénzből ennyi friss, házi tojást venni?  A gyermekeknek pedig jókedvű játék etetni a tyúkokat, összeszedni a tojásokat, hallgatni a vidám kotkodácsolást! Közben a csibék a konyháról megmaradt krumpli héjtól kezdve, almacsutkáig mindent szépen eltakarítanak!! Mi gondozzuk jóságosan őket, ők meg táplálnak szeretettel bennünket, békés együttlét, amire szerintem minden gyermeket meg kell tanítani! Gondoskodni, vigyázni, táplálni, vizet adni, azaz szeretni, ez mind mind olyan ismeret, mit papírból, könyvből  se megtanítani, se begyakorolni nem lehet! 
 
Szeretettel biztatok mindenkit, ki gyermeket nevel, hogy merjen kicsiben gazdálkodni, növényt termeszteni, állatot tartani!!  Szeretettel, Csaba t. 

Évike az ö férjét szépen elvezette egy almafa alá! Figyeltem piszkosul, a gyimesi házunk vezetőit, de ha tényszerű akarok lenni, be kell vallanom, hogy végül is, ők nem szakítottak a fáról! Azért én lefényképeztem őket és a kis fát, mely fiatalsága ellenére, a gyimesi hegyek között szép, ízletes gyümölcsöket termett!! Mindenki nagy okosan mondja, hogy nem éri meg fát ültetni, szerintem, meg bűn nem ültetni fát mikor egy szép facsemete csak 1o-15 lej. Még nem fagyott le a föld, még lehet fát ültetni, szeretettel biztatlak gondoljunk a jövőre, és ültessük szépen be kertjeinket fákkal!! Csaba t. Bővebben: Évával az almafa alá....

Ma kint voltunk Gyimesbükkben, a Vigasztaló Szentlélekről elnevezett házunkban!! A gyerekek nagy, nagy szeretettel fogadtak, melyből mindenkinek szépen jutott. A lányok különösen ragaszkodtak a kedves Eszter doktornőhöz, igaz, hogy még nem vette elő se a foghúzó fogóját, se az injekciós tűjét, de azért mondhatjuk, hogy az első találkozó felhőtlennek bizonyult!! 

Szeretettel, Csaba t. Bővebben: Eszter doktornő a gyimesi lányokkal!!

Bővebben: Vasárnap van!!Vasárnap van, Isten szép ajándéka a jól végzett munka után édes pihenés, a család örömteli, pajkos együtt léte! Az is természetes, hogy e boldog családi közösségbe helye van annak is, akinek mindent köszönhetünk! Ezért megyünk együtt hálatelt szívvel az Isten házába, találkozni Teremtőnkkel, az élet forrásával, az Istennel!!

Bővebben: Gyimesbükki kat. templom -12.ooIstennek hála szerencsésen haza értem Csíkszeredába!! Holnap, nov. 9-én megyek Gyimesbükki házunkhoz, a Vigasztaló Szentlélekről elnevezett otthon gyerekeihez!! 12.oo órától misézek az ottani plébánia templomban, szeretettel várunk, Csaba t. 

Bővebben: Drága anyaföldnek jön a nagy vakáció!Szépül a Szovátai otthon!! Itt van az ősz vége, a száraz virágokat ki kell szedni, megtrágyázva ássuk fel a virágos, zöldséges kerteket, készítsük elé tavaszra!! A drága anyaföldnek most jön az éves nagy vakációja!! Jó pihenést kívánunk neki!! Szeretettel, Csaba t. 

Bővebben: Maradj otthon!!Világunkra rászakadt egy hatalmas jövés menés utáni vágy! Az öregek azt mondanák, hogy "koslatunk"! Mindenki folyamatosan úton van, megy valahonnan, valahova!!  A gyermekek életéből látom, hogy ahhoz, hogy tanulásban, sportban, bármiben eredményeket érjenek el, le kell állítani ezt a nagy nyüzsgést! Eredményes munkához csend, nyugalom kell! 
Próbáljuk megnyugtatni magunkat, csendben otthon maradni, egy könyvet, egy gondolatot kézbe venni, imádkozni, alkotni! Ajándékozzuk meg magunkat csenddel,  nyugalmi idővel, hogy így alkalmunk legyen  egy- egy meglátásunkat hosszan gondolni, s azt szépen megfogalmazni, lefesteni, kivitelezni, testvéreinknek ajándékozni! A bányász hiába sürög forog a drága kincset rejtő földön, neki alá kell szállnia a mélybe, hogy az övé lehessen a kincs! Verejtékes munkával meg kell találni, s felszínre kell hozni a benned lévő értékeket, s ehhez csendben magadra kell zárnod az ajtót! Merj otthon maradni a falaid között!!
Szeretettel, Csaba t. 

Szászsebesben laknak, Gyulafehérváron tanulnak a ferences kispapok, készülnek a szerzetesi, papi életre! Meglátogattuk őket, felköszöntöttem a kedves Leó és a kedves Károly testvért névnapjuk alkalmából, a jó Isten éltesse őket!! 

 
Részt vettünk a közös esti imaórán, jó tudni, hogy itt ezek a fiatalok naponta többször is imádságos szeretettel térdelnek mindannyiunkért Teremtőnk elé!! Adná az Isten, hogy sok sok fiatal vállalja Szent Ferenc atyánk szellemében a jó Isten, és a mi drága népünk szolgálatát! Sok szeretettel, Csaba t. Bővebben: Szászsebesi Ferences Kolostor!