Mi lesz a világunkkal?- kérdik sokan aggódva. Tudnunk kell, hogy ez nem Nostradamus próféciájától függ, hanem a jólképzett, lelkiismeretes tanítóktól, és a becsületesen működő, jó iskoláktól! Saulból, hogy egy véreskezű terrorista, vagy a szeretet apostola lesz, azt nem a zavaros tekintetű Szibilla dönti el, hanem az a tanítás amit Jézus felkínál neki, és amit ő nagy nyitottsággal képes elfogadni.
Néhány nap múlva Jézus visszatért Kafarnaumba. Mihelyt elterjedt a híre, hogy otthon van, annyian jöttek össze, hogy még az ajtó előtti téren sem fértek el; ő pedig hirdette nekik az igét. Közben odahoztak hozzá egy bénát. Négyen vitték. Mivel a tömegtől nem fértek a közelébe, kibontották fölötte a tetőt, ahol volt, és a nyíláson át leengedték a hordágyat, amelyen a béna feküdt. Jézus pedig, látva hitüket, így szólt a bénához: „Fiam, bocsánatot nyertek bűneid.” Ült ott néhány írástudó is. Ezek így gondolkodtak szívükben: „Hogy beszélhet ez így? Káromkodik! Ki más bocsáthatja meg a bűnt, mint egyedül az Isten?”
Jézus azonnal észrevette, hogy magukban ilyeneket gondolnak, így szólt tehát hozzájuk: „Miért gondoljátok ezt szívetekben? Mi könnyebb: Azt mondani a bénának: Bűneid bocsánatot nyertek, vagy azt mondani: Kelj föl, fogd ágyadat és járj? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!” Ezzel odafordult a bénához: „Mondom neked: Kelj föl, fogd az ágyadat, és menj haza!” Az felkelt, fölvette ágyát, és mindannyiuk szeme láttára eltávozott.
Mindenki elcsodálkozott. Dicsőítették Istent, és azt mondták: „Nem láttunk még ilyet sohasem!”
Mk 2,1-12
Jézus egy laikus, civil ember volt az ószövetségi papok számára és mégis vigasztal, gyógyít,bátorít! Jézus személye hiszem, hogy a mai laikus világi híveket is arra indítja, hogy sokkal bátrabban építsék Isten országát! Az Úr nem személyválogató, a történelem során üzeneteit, útmutatásait az emberiség számára nem mindig csomagolja papi köntösbe!! Isten népe építse bátran és alázattal Isten országát!
Csaba t.
A jókedv, a vidámság ideje a farsang! Ma mennyit kacagtam? Kacagtattam meg jókedvvel valakit? Mondtam tréfát, viccet társaimnak? Legalább egy - két percet játszottam valamivel, valakivel örömmel, önfeledten? Az élet, a létezés öröme, fénye csillog a szememben? Szeretettel, Csaba t.
Fotó: pinterest.com
Szárhegyi gyerekekkel és a ház vezetőjével Csergő Hajnival jókedvvel segítünk egy nagylánynak tanulni!! A tanulás lehet, hogy nem lett könnyebb, de az biztos, hogy mindannyian vidámabbak lettünk!! Csodálom, hogy a gyermekeknek mindig van kedvük és idejük játszani, kacagni, tréfálkozni!! Adná az Isten, hogy merjünk mindannyian gyermekek lenni! Szeretettel, Csaba t.
Szovátai Szent József otthon!! A gyermekek iskolában vannak, az udvaron a csend, és a képen látható tetemes hó mennyiség arra vár, hogy a gyermekek egy kiadós hó-csatában mindezt kacagva, jókedvvel ezer irányba szétzúzzák!! !! Jó lenne részévé válni ennek a nem éppen békés "hó mozgatásnak", de sajnos nekem tovább kell mennem!! Minden esetre megnyugtat az a tudat, hogy ez a fehér csata papi szolgálat nélkül is jókedvű kacagással fog véget érni!!
Szeretettel, Csaba t.
Meglátogattam a szovátai kollégákat! Jó volt látni a kedves nevelőket, elbeszélgetni velük, meghallgatni a gondokat, örömöket!
Istennek hála lassan Csíkszentsimonban, a mezőgazdaságot tanuló fiataljaink kollégiumában befejezzük a "fiuk házát"! Így megtelik a ház, a nagy udvar élettel, jókedvvel, reménnyel!! Nehéz egy ilyen komoly, fontos intézményt egy civil szervezetnek létrehoznia, de úgy gondolom, hogy a nagy fenyők gyökerének a példájára nekünk nem az a dolgunk, hogy elakadjunk a sziklák, a kövek szorításában, hanem az, hogy megtaláljuk azt a tenyérnyi földet, életet, melybe belegyökerezhetünk, s melyből életerőt, lendületet merítve, fagyot, vihart tűrve az ég felé törhetünk!!