Nagyon tetszik nekem az, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus, amikor a keresztet hordozta, nemkemény, hollywoodi mosollyal, egyenes derékkal, vasalt ingben vitte a keresztet.

Nem. A sok elesést, fájdalmat veríték, könny és vér kísérte, egy nagyon sebzett, törékeny ember cipelte a keresztet, aki rászorult Simon segítségére, akinek Veronika részvéttel letörölte könnyeit, akit az Édesanyja sírva követett. Ez az emberi gyengeséget is felmutató, megélő keresztút sokkal mélyebben hat rám, mint egy jól szervezett, olajozottan működő hollywoodi Golgota-járás.

Az édesanyámban, a nagymamámban a kisebb, nagyobb hibák is szeretni valóak. Szegény anyukám állandóan igazgatja az ingem gallérját. Mondom neki: „Édesanyám, miért csinálsz úgy velem, mintha kisgyerek lennék még ötvenéves koromban is?”

Az emberi tökéletlenségek, gyarlóságok, esendőségek engem nem zavarnak. Ha az Egyház és az Egyház papjai mindenben topon lennének, mindig a legjobb osztályzatot adhatnák nekik, nem jönne belőlünk ki ennyi minden.