A bűn

okt2.jpgAz Egyház különbséget tesz halálos és bocsánatos bűn között.
 
Nem lehet a mérleg serpenyőjébe tenni a bűnöket, és precízen kikalkulálni, melyik súlyosabb, melyik kevésbé, de azt mindenki érzi, hogy a véletlen elszólás és a durva rágalom között óriási különbség van. A szívünk szándéka, az elménkben és a lelkünkben zajló folyamatok rejtve vannak, nehezen feltárhatók, ezért is nehéz mérlegelni. A napról napra zajló, alattomos, gonosz, megalázó, „tűszúrkálásnyi” bántalmazás Isten szemében akár súlyosabb vétek lehet, mint ha az indulat hevében hirtelen elcsattan egy pofon. Nehogy abba a hibába essünk, amit Jézus így nevez: „A szúnyogot kiszűritek, a tevét meg lenyelitek.” [Mt 23,24]
A halálos bűn soha nem apróság, hanem komoly dolog, amely az örök életünket veszélyezteti, ha nem szabadulunk meg tőlük, kárhozatba vihetnek bennünket. Az Egyház nem megijeszteni akar ezzel, csak érzékeltetni, hogy nem „babra megy” a játék.
Hogy a bűn milyen súlyos, halálos vagy bocsánatos, azon múlik, hogy mennyire visz mélyre, a sötétbe. Ha tudatosan, megfontolt szándékkal, súlyos dologgal vétkezem, akkor halálos bűnt követek el. Ha újra és újra megteszem, egyre jobban elzárom magam Istentől, és elszokik a szemem a fénytől, egyre nehezebben tudok kibotorkálni. Az ember azzá válik, amit tesz. A tetteink visszahatnak ránk. A jó tettek, az erények egyre jobbá tesznek, a rossz tettek, a bűnök lehúznak, beszennyeznek bennünket.

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„Az emberré válás nagyon fontos része, hogy miután megtapasztaltuk a gyermeklét gondtalan, játékos korszakát, majd megtapasztaljuk az ifjúkor világot felfedező, lüktető erejét testünkben, lelkünkben, továbbhaladjunk, és elkötelezett kapcsolatban, a házasságban társunkkal felfedezzük egymás lelkét, testét, azt is, hogy milyen csodálatos édesanyának, édesapának lenni, megtapasztaljuk azt a gyöngéd szeretetet is, amit ember csak a gyermekétől kaphat meg. Ez az élet rendje. Majd eljön az az idő, mikor a gyermekeink gyermekeinek is tudunk örvendeni, és hálás szívvel tudunk nézni Isten legcsodálatosabb ajándékára, a megszületett életre.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2026. május 3. vasárnap, Tímea és Irma napja van. Holnap Mónika és Flórián napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Hihetetlen kinyilatkoztatás

Hihetetlen kinyilatkoztatás: Isten jobban szeret bennünket, mint a Szent Fiát.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube