Istennek hála a tusnádi gyerekeink jól vannak, néhány cserép lehullt, de a Szent László Otthon megúszta. A ház melletti mellék épület nem volt ilyen szerencsés, mert a vihar amint a képeken is látható a téli tűzifát direkt a fásszínbe hozta!! Ha Isten segít nemsokára megyek, majd a részletekről beszámolók,
Csaba t.
A magányos bérctetőn álló fát a vihar sokkal könnyebben kicsavarja, de ha az erdőben egymás mellett vannak, egymást védik, óvják, közösen nagyobb orkánnal is sokkal könnyebben fel tudják venni a harcot.
Csaba testvér
Kedves Lilla, szeretettel visszavárunk, mert a kezdet kezdetétől nem csak gyermekeket, hanem nagymamákat - nagytatákat is örömmel fogadtunk. Hiszem és tudom, hogy 3-4 generáció is tud szeretetben, békében együtt élni. Nagycsaládunk veletek gazdag és kerek. Egy ernő alatt békében sokan elférünk,
Csaba t.
Ki jön segíteni Esztelneki gyerekeknek???
A levendula az egyik legsokoldalúbban, legváltozatosabban használt finom illatú gyógy-, fűszer- és dísznövény. Európába a Rómaiak hozták be, az ókorban ez a növény a szépségápolás meghatározó növénye volt. Latin neve is innen ered: lavare = mosni. Többféleképpen használták: testre kenve, fürdővizet ...
Meghívunk szeretettel 2025. július 31-én, reggel 10 órakor nagy örömmel és szeretettel indulunk Tusnádfürdőről, a Szent Anna sétány 41. szám elől, a Szent László sétány 41. szám alatti gyerekotthon előtt, hogy együtt kísérjük Csaba testvért új hivatásának útján a Csíksomlyói kolostorba.
Biciklivel, hittel és összefogó közösségi erővel szeretnénk ...
Kedves Érdeklődők!
Szeretettel meghívjuk Önöket a csikszentsimoni Szent László Gyermekvédelmi Lovardához 2025. július 12-én, 14 órától , ahol lehetőség nyílik a vendéglátás és turizmus területén tanuló diákok , érdeklődők ,munkatársak számára egy különleges eseményen való részvételre.
Az esemény programja a következő:
• 16 év feletti ...
Az idén, mivel 2025-ben az Egyház a Szent Remény évét ünnepli, és a ferences rend Szent Ferenc által nyolcszáz évvel ezelőtt írt költeményről, a Naphimnuszról emlékezik meg. Ezért utunkat a remény szentjének, - a képen látható - ruha ereklyéjét is magunkkal visszük. Az elmélkedésekben Szent Ferenc gyönyörű himnuszával ismerkedve, a Remény erényét ...
Ahogy belépünk a világba, szörnyű dráma játszódik le: mindenki élni akar, és ha együtt nézzük ezeket az egyéni vágyakat, akkor egymással szembefordulnak. Csak a gondolkodó élet az, amely tudatában van a többiek élni akarásának és szolidaritást vállal vele. Ez azonban nem válik valóra, mert az emberi élet nem tud kiszabadulni abból a kényszerből, ...
A Szent Ferenc Alapítvány gyermekeit több mint tíz éve karácsony tájékán meglátogatja az angyal. Nincs annyi pénz a világon, amivel őt kifizetnénk, de hálánk jeléül, fogadjátok szeretettel ezt a kisfilmet, amit nekik, róluk, angyalokról készítettünk. A Gyermek Jézus Stúdió ezzel a kis ajándékkal szeretné megköszönni a gyermekek nevében, hogy maguk gondoskodnak arról, hogy nekik is jusson egy cseppnyi szeretet abból a tengerből, amely az önök szívében rejtőzik.
Uram a mai evangélium fényénél csodálom a hírnököt, Gábor angyalt, tisztelettel felnézek rá és megpróbálom követni őt!! Gábor angyalra rábíztál egy feladatot és ő a Te általad neki adott munkát milyen szépen, eredményesen jó végre vitte!? Három dolgot szeretnék megtanulni az angyaltól, mind a te örömhírednek szolgája!!
Szent Ambrus a békességünk Bajnoka, öt szeretnénk felkérni, hogy vezessen az áldott békesség forrásához, Jézus Krisztushoz! Az esti elmélkedés előtt szeretettel megosztok egy róla szóló kis történetet, és a hideg télben az ember egyik legfinomabb táplálékáról, a mézről néhány adatot!
E szép adventi napon békénk védelmének a bajnokának Nagy Szent Leó pápát hívjuk meg! Ő egy nagyon zaklatott korban élt és pogányokkal, eretnekekkel, belső intrikát folytató főpapokkal is alázattal, de nagy- nagy határozottsággal párbeszédet kezdeményez és bölcs érveléssel jó végre viszi a közösségének érdekeit! Hívjuk segítségül és tanuljunk tőle küzdeni a magunk igazáért!
Szent Ágostont választottuk mesterünknek ezen a szép napon, ö is a békesség bajnoka, hisz nem csak a maga háborgó lelkében tudott békét teremteni, hanem évszázadokon keresztül oly sokunknak a szívében is!! Szeretettel biztatlak, hogy mélyüljünk el, Szent Ágoston írásaiban!
Szent Mártonok után kiált a világ, olyan férfiak és nők után, kik nem ítélkeznek, hanem a Béke Bajnokaiként embereket, népeket képesek kibékíteni egymással, és a jó Istennel! Szeretettel ajánlom figyelmedbe ezt a pár, Foton elhangzott gondolatot!!
Gondoljunk az egyházüldözésekre, amikor vadállatokkal tépették szét őket, máglyán égették el, csonkították meg a katolikusok millióit, akik a pogányok vagy a más vallásúak hitét nem vették át.